NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Áttörés: megfelezheti a halálozás esélyét egy új Covid-tabletta

A gyógymód
A gyógymód Szerzői jogok AP/AP
Szerzői jogok AP/AP
Írta: Zoltan Siposhegyi
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az új gyógyszerből már most rengeteget lekötöttek az amerikaiak.

HIRDETÉS

**Felével csökkenti a kórházba kerülés vagy a halál esélyét egy új kísérleti gyógyszer. Ez lehet az első szájon át bevehető pirula a covid ellen. **

Az amerikai Merck vállalat által gyártott molnupiravirt naponta kétszer adták a betegeknek a klinikai tesztelés során, és minden jel arra mutat, hogy a gyógymód sikeres. A gyógyszercég szerint a kísérletek annyira eredményesek voltak, hogy a nemzetközi megfigyelők arra kérték a vezetőket, hogy minél előbb fejezzék be a tesztelést és kezdjék meg a tömeggyártást. 

Az amerikai gyógyszerügynökség is soron kívül foglalkozik a tablettával, és a vészhelyzetre hivatkozva akár két héten belül kiadhatja a használati engedélyt. 

Professzor Peter Horby, az Oxfordi Egyetem infektológusa a BBC-nek így nyilatkozott a szerről:

A Molnupiravir nagyon ígéretesnek tűnt a laborban, de az igazi eredményeket a humán kísérletek alatt kapjuk. Sok gyógyszer ilyenkor vérzik el. A mostani adatok mégis bíztatók.

A Trump adminisztráció sokat bírált egészségügyi tanácsadója, Dr. Anthony Fauci hatalmas áttörésnek nevezte a molnupiravir kifejlesztését, azonban mindenkit nyugalomra intett. Szerinte az Élelmiszer és Gyógyszerbiztonsági Hivatalnak még meg kell vizsgálnia a kutatási adatokat. 

A gyógyszert eredetileg az influenza vírus ellen találták fel, de az utóbbi hetekben kiderült, hogy a covid-19 szerkezetében is képes olyan elváltozásokat létrehozni, amely megakadályozza a vírus terjedését. A legtöbb vakcina a vírus tüskefehérjéit támadja, hogy az ne tudjon megtapadni. Ez a módszer viszont egy enzimet tesz működésképtelenné, amely a továbbörökítésért felel. 

Mel Evans/Copyright 2017 The Associated Press. All rights reserved.
A gyártóMel Evans/Copyright 2017 The Associated Press. All rights reserved.

A vizsgáltot 775 alannyal végezték. Azoknak, akik hatástalan placebo anyagot kaptak a 14 százaléka került kórházba, míg a molnupiravirral kezelteknek alig több mint a 7 százaléka. Ennél is beszédesebb, hogy az új gyógymód nélkül nyolcan haltak meg, míg azok közül, akik megkapták a tablettát senki. 

Ráadásul a Merck igazgatója, Daria Hazuda szerint a gyógyszer nem csak az eddig ismert törzsek ellen hatásos, hanem a várható összes mutáció ellen. Persze ez jelenleg bizonyíthatatlan. 

Sokan nem hajlandók beoltatni magukat, vagy a vakcina nem hatékony az esetükben. Számukra egy könnyen bevehető gyógyszer hatalmas segítség. Csak így lehet megállítani a járványt.
Daria Hazuda
igazgató, Merck

A kísérletek azt mutatják, hogy a molnupiravir főleg azoknál működik nagyobb hatásfokkal, akik időben felismerik a tüneteket és a betegség korai szakaszában elkezdik szedni a gyógyszert. Azoknak, akiket már kórházba kellett szállítani súlyos állapotuk miatt, a gyógymód nem bizonyult megfelelőnek. 

A Merck most azzal számol, hogy 10 millió dobozt fog legyártani év végéig. Az amerikai kormány már meg is kötött egy 1,2 milliárd dolláros üzletet a céggel. A gyártás és a szállítás abban a pillanatban elkezdődhet, ahogy a hatóságok jóváhagyják a gyógymódot. Az Egyesült Királyság mellett számos fejlődő állam jelezte már, hogy szeretne kapni a csodapirulákból. 

Jelenleg hatalmas a verseny a gyógyszerpiacon. Mindenki a covid ellenszerét keresi, hiszen tudja, hogy az új gyógyszer feltalálása nem csak elismeréssel, hanem csillagászati haszonnal is kecsegtet. Az amerikai Pfizernek két különböző pirulája is a klinikai tesztelés szakaszában tart már, a svájci Roche pedig közel jár az áttöréshez. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy ezen a piacon az első mindent visz.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Olaszországban elérhető a Merck covid elleni tablettája

Karikó Katalin: "Arra kell összpontosítanod, amin tudsz változtatni" - nemzetközi szemle

Karikó Katalin a rák ellen is bevetné az mRNS-vakcinát - erről is beszélt székfoglalóján