Koalíciós egyeztetésbe kezdenek a német szociáldemokraták

Koalíciós egyeztetésbe kezdenek a német szociáldemokraták
Szerzői jogok Michael Sohn/Copyright 2021 The Associated Press. All rights reserved
Írta: Károly Szilágyi
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Egyelőre szeretnék felmérni, mennyi esélye lenne egy szocdem-zöld-szabad demokrata koalíciónak.

HIRDETÉS

A német szociáldemokrata párt tapogatózó koalíciós egyeztetésekbe kezdett a zöldekkel és a szabad demokratákkal, miután a balközép párt kapta a legtöbb szavazatot a vasárnapi szövetségi választásokon. A 2017-es választások után is felmerült a hárompárti, úgynevezett közlekedésilámpa-koalíció ötlete, de akkor a pártok nem értettek szót egymással.

Az SPD parlamenti frakcióvezetője szerint már ezen a héten megtarthatják az első egyeztetéseket.

„A zöldeket és az FDP-t is meghívtuk, hogy derítsük fel közös értékeinket, ha ők is így látják jónak” – monda Rolf Mützenich.

A választáson szoros versenyben második helyet elért kereszténydemokrata CDU/CSU pártszövetség egyik vezetője, Markus Söder azt mondta, első körben az SPD-t illeti a kormányalakítás joga.

A bajor miniszterelnök ezzel eltért párttársa, a kancellári posztra pályázó Armin Laschet álláspontjától. Laschet úgy gondolja, a jobboldal vezetésével erősebb kormánya lehetne az országnak.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Egymást támadják a zöldek és a szocdemek: valószínűleg nagykoalíció lesz Berlinben

Egyelőre nincs jelentkező Wilders kormányába

Spanyolország: megállapodott Sánchez és Puigdemont a koalícióról