rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Újabb 28 nigériai diákot engedtek szabadon a banditák

Access to the comments Kommentek
Írta: Zoltan Siposhegyi
euronews_icons_loading
Újabb 28 nigériai diákot engedtek szabadon a banditák
Szerzői jogok  AP Photos/Copyright 2021 The Associated Press. All rights reserved
Betűméret Aa Aa

Három hét után 28 diákot elengedtek a túszejtők Nigériában, a szülők valószínűleg kifizették a váltságdíjat.

A fiatalokat az északnyugati Kaduna állam egyik bentlakásos iskolájából rabolták el banditák július elején. 81 gyreket továbbra is fogságban tartanak. A mostani eset nyomán tizenhárom iskolát zárattak be határozatlan időre a térségben.

A baptista iskola alapítójának tájékoztatása szerint egy másik 28 fős csoportot két nappal a túszejtést követően engedtek el az emberrablók.

Mohammed Jalige, Kaduna állam rendőrségi szóvivője szerint a gyerekeket Sabon Gaya településén engedték el szombat este. Israel Akanji, a nigériai baptista gyülekezet elnöke újságíróknak elmondta, hogy az egyház nem fizetett váltságdíjat, ugyanakkor arról nem szólt, hogy esetleg a szülők így cselekedtek volna.

Nigériában rendszeresek a tömeges emberrablások, december óta ez már a tizedik eset. Henrietta Fore, az ENSZ Gyermekalapjának ügyvezető igazgatója szerint az említett időszakban legalább 950 diákot hurcoltak el nigériai iskolákból. Hozzátette, hogy csak az utóbbi hat hétben ötszáz fiatalt raboltak el négy incidens során az afrikai ország központi és északnyugati részén.

Ehhez folyamodnak többek között a térségben aktív iszlamista terroristák is, akik lányokat és nőket kényszerítenek arra, hogy dzsihádistákkal házasodjanak össze vagy öngyilkos merényleteket kövessenek el, másokat pedig dolgoztatnak. Más esetekben bűnszervezetek rabolnak el gyerekeket azért, hogy váltságdíjat követeljenek értük.