19 július 2021 | Euronews
Keresési eredmények 22 Találatok
-
Ciprus Ciprusra látogatott Recep Tayyip Erdoğan a sziget lerohanásának évfordulóján Az Észak-ciprusi Török Köztársaságnak kikiáltott bábállamban a török elnök megismételte Ankara álláspontját arról, hogy a szigeten a kétállamiság a megoldás – és reméli, ezt előbb-utóbb a nemzetközi közösség is el fogja fogadni. -
Magyarország "A családi információknak semmi keresnivalójuk nincs bármilyen titkosszolgálati csapat előtt" "Ezen a listán lenni nem dicsőség Magyarország számára" - mondta az Euronewsnak Demeter Áron, az Amnesty International Magyarország programigazgatója, aki szerint szintlépés történt a szabad sajtó korlátozásában. -
Európai hírek Kölcsönös vádaskodások hangzottak el Szerbia és Koszovó vezetőinek tárgyalásán A Belgrád-Pristina párbeszédnek nem volt eredménye. -
Kína Az Egyesült Államok szerint Kína áll a Microsoft elleni kibertámadás mögött A Fehér Ház azzal gyanúsítja a kínai kormányt, hogy hackereket alkalmazva támadta meg idén mások mellett a Microsoft levelezési rendszerét. -
Németország Németország: levonult az árvíz, megkezdődött a helyreállítás A belügyminiszter szerint jól működött a rendszer, de egy-két dolgon lehet javítani. -
Cinema Spike Lee az Arany Pálmát nyert Titán c. filmről: "Zseniális és őrült, egyszerre” „Én ilyen filmet még az életben nem láttam. Pedig sok filmet láttam már. De ez teljesen magával ragadott" - áradozott a zsűri elnöke, a legendás filmrendező, Spike Lee. -
Világ Edward Snowden: a Pegasus-botrány az év sztorija A politikusok tagadnak vagy értetlenül állnak a megfigyelések előtt. -
Európai hírek A nagy testvér a munkahelyeken is figyel - sokak szerint ez elfogadatatlan A nagy testvér a munkahelyeken is figyel - sokak szerint ez elfogadatatlan. Kényes egyensúlyt kellene teremteni a személyes jogok és a biztonság között. -
Climate Now Klímavédelem vagy a történelmi örökség megóvása? Az éghajlat változásának hatásaira való felkészülés sok kérdést vet fel. Az árvízvédelem tönkreteheti a városok történelmi varázsát, és veszélybe sodorhatja az UNESCO- státuszt. -
Smart Regions Ramsar: határokon átívelő projekt a vizes élőhelyekért Hat célfajt választottak ki a Ramsar biodiverzitás projektjére, amely Németországot és Franciaországot fedi le. Teljes költségvetése 1,2 millió euró, amelynek felét az EU finanszírozza. -
Európai hírek Varga Judit szerint nem a foglalkozása vagy a pártállása alapján hallgatnak le valakit A Pegasus-ügy kapcsán kiemelte, ilyenre csak nemzetbiztonsági okokból kerülhet sor. -
Egyesült Királyság Járvány: eljött a szabadság a briteknek Megszűnt a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére elrendelt utolsó jogi korlátozások zöme. -
Target A járvány győztesei A pandémia alatt indult start-upok közül több is meg tudott erősödni az elmúlt évben -
Szaúd-Arábia Hasogdzsi fia és barátnője ellen is kémkedett Rijád a Pegasus-ügyben kiszivárgott adatok szerint A nemzetközi botránnyá fajult Pegasus-ügyben az oknyomozó újságírók által feltárt adatok szerint Szaúd-Arábia megfigyeltette a meggyilkolt és feldarabolt ellenzéki újságíró fiát, barátnőjét, volt feleségét és barátait is. Erdogan közeli tanácsadóját és egy török ügyészt is felvették a listára. -
Világ Pegasus: európai állam- és kormányfők is a megfigyeltek között 13 állam- és kormányfő, köztük három európai politikus telefonjához is hozzáfértek. -
Világ Százéves a BCG-oltás Száz évvel ezelőtt oltottak be először csecsemőket a tuberkulózis elleni védőoltással. Ez gyermekeknél hatásos, felnőtteknél azonban a betegség közel annyi áldozatot szedett tavaly, mint az új koronavírus. -
Magyarország Harminc nagykövetség áll ki közösen a szombati Budapest Pride mellett Mint írják: aggodalommal tekintenek a közelmúltbeli fejleményekre, amelyek veszélyeztetik a szexuális irányultságon vagy nemi identitáson alapuló megkülönböztetés tilalmát. -
Egyesült Királyság A szabadság napja Angliában - a legtöbb járványügyi szabályt hatályon kívül helyezték Angliában július 19-től feloldották a járványügyi korlátozások többségét. Az Egyesült Királyság többi részében azonban a terjedő fertőzést látva még inkább kivárnak. -
Dánia Elhunyt a híres turbános Mohamed-karikatúra alkotója Elhunyt az a dán karikaturista, akinek a Jyllands-Posten nevű újságban megjelent Mohamed-ábrázolásai 2005-ben nagy felháborodást váltottak ki a muszlim világban. -
Magyarország Az "év sztorijának" nevezte a magyar újságírókat is érintő kémkedést Edward Snowden Az Oroszországban élő volt amerikai hírszerző szerint a kémprogrammal megfigyelt újságírók és politikusok ügye az év legnagyobb durranása lesz -
Németország Döbbenetes pusztítást végzett az áradás Európában Sok ezer, házát elvesztő helyi lakos számára az újjáépítés nem tűnik megvalósíthatónak. -
Szaúd-Arábia Milliók helyett csak hatvanezren zarándokoltak az idén a Kába-kőhöz Minden évben mintegy kétmillió, a világ minden országából érkező hívő szokott végigmenni a vallási zarándokjáráson, a járványügyi szigorítások miatt azonban idén csak szaúdiak szűk köre tudja ezt megtenni.