Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Váratlanul visszavonták a civileknek adományozók megnevezésére kötelező kormányrendeletet

Access to the comments Kommentek
Írta: Euronews
Tüntetés a civil szervezetek mellett a budapesti Hősök terén 2017. április 12-én
Tüntetés a civil szervezetek mellett a budapesti Hősök terén 2017. április 12-én   -   Szerzői jogok  MTI Fotó: Balogh Zoltán

Felháborodást váltott ki az elmúlt hetekben az a júliustól hatályos kormányrendelet, miszerint a civil szervezetek kötelesek már az idén indult üzleti évre vonatkozóan feltüntetni az adományozóikat, köztük a természetes személyeket. Nem csak a civil szervezetek tiltakoztak az új gyakorlat ellen, hanem a közvélemény is megosztottá vált az ügyben. A magyar kormány két hét után hatályon kívül helyezte a rendeletet, különösebb indoklás nélkül.

A jogvédő szervezet szerint azért volt aggályos a váratlanul elfogadott és érvénybe léptetett rendelet, mert "egyszerre avatkozott volna bele az állampolgárok magánszférájába, és próbálta ellehetetleníteni a kormány számára nem kívánatos civil szervezetek működését".

Már két hét után vonták vissza a kormányrendeletet

forrás: MK 2021/135. július 16.
Részlet a Magyar Közlönybőlforrás: MK 2021/135. július 16.

Több hírportál is beszámolt a hirtelen visszavonásról, a fenti részlet az adományozók megnevezését a Magyar Közlöny 2021/135. július 16-i számában jelent meg.

Az előzmények

A szóban forgó kormányrendelet alapján megszűnt volna a civil szervezeteknek juttatott névtelen adományozás lehetősége Magyarországon.

Az egyesületeknek és alapítványoknak az adományozók megnevezése mellett azt is fel kellett volna tüntetniük, hogy kitől mekkora összeget kaptak.

Arra is kötelezte a civil szervezeteket a rendelet szövege, hogy a kapott adományokról szóló információkat évente küldjék el a kormánynak.

Azonnal tiltakoztak az érintettek és a közbeszéd is hangosan vitatta

Július elején, a rendelet életbelépése utáni első napokban civil szervezetek sorra jelentette be, hogy nem hajlandók eleget tenni a névtelen adományozást ellehetetlenítő kormányrendelet követelményeinek.

A július elsejei hatálybalépéskor az Euronews a Suhanj! Alapítvány nevű közhasznú civil szervezetet választotta konkrét példának. Az alapítvány állami feladatot lát el: fogyatékkal élők sportolását segítik, állami támogatás nélkül. Ezért elengedhetetlenül fontos a magánszemélyektől és a cégektől érkező támogatás számukra.

Amennyiben be akarnák tartani az anonim dotációt, több ezer adományozó magánszemély nevét kellene felsorolniuk a közhasznúsági mellékletben. Az alapítvány vezetője már július elején felhívta a figyelmet, hogy jogászaik szerint a rendelkezés jogsértő.

Neveket várt a kormány

A rendelet kikötötte, hogy mindenképpen neveket kell feltüntetni az adományozók esetében a kormány számára küldött összesítésben. A magánszemélyek nevei mellett a cégek esetében is. Utóbbi esetben a legalább 25 százalék részesedéssel rendelkező tulajdonosok megnevezését várta el a kormány.

A 2017-es szigorítást az EU Bírósága jogsértőnek találta

Emlékezetes, hogy a kormány kezdeményezésére 2017-ben megszavazta a parlament, hogy évi 7,2 millió forint feletti külföldi adomány esetén a civil szervezetnek viselnie kell a "külföldről támogatott szervezet" megnevezést a tevékenységükről szóló kiadványokban és a hivatalos iratokon is, illetve jelentést kell készíteniük a külföldi adományozókról.

Ezt a törvényt jogellenesnek minősítette az Európai Unió Bírósága, ezért 2021-ben a magyar parlament visszavonni kényszerült a kifogásolt jogszabályt. Ugyanakkor megszavaztak egy másik törvényt arról, hogy az Állami Számvevőszék köteles évente ellenőrizni azokat a civil szervezeteket, amelyek 20 millió forintot meghaladó éves költségvetéssel működnek.