Roger Federer visszalépett a Roland Garrostól

Roger Federer május 31-én, az első meccsén a Garroson
Roger Federer május 31-én, az első meccsén a Garroson   -  Szerzői jogok  Thibault Camus/AP
Írta: Magyar Ádám  & MTI

„Két térdműtét, valamint több mint egyéves kihagyás után fontos, hogy hallgassak a testemre és ne vállaljak felesleges kockázatot" - indokolta meg a klasszis a döntést.

A nyolcaddöntő előtt visszalépett a francia nyílt teniszbajnokságtól Roger Federer.

A párizsi Grand Slam-torna szervezőinek vasárnapi közleménye szerint a hússzoros GS-tornagyőztes svájci játékos korábbi térdműtéteivel és hosszú kihagyásával indokolta a döntést.

„A csapatommal történt megbeszélés után úgy döntöttem, visszalépek a Garrostól. Két térdműtét, valamint több mint egyéves kihagyás után fontos, hogy hallgassak a testemre és ne vállaljak felesleges kockázatot" - fogalmazott Federer.

A 39 éves svájci klasszis szombat este a harmadik fordulóban 3 óra 39 perc alatt, négy szettben gyűrte le a német Dominik Köpfert, a nyolcaddöntőben pedig az olasz Matteo Berrettinivel csapott volna össze.

Roger Federer az év első Grand Slam-versenyén, az Ausztrál Openen végül el sem indult a térdműtétje miatt. Tizennégy hónapos kihagyás után, márciusban tért vissza. Federernek a gyorsabb borítások fekszenek jobban, így a június végén kezdődő, füves wimbledoni tornán fontosabb lehet számára a részvétel, mint a salakon rendezett Roland Garroson.

kapcsolódó cikkek