NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Rekordveszteség a Ryanairnél, de már látszanak a kilábalás jelei

Rekordveszteség a Ryanairnél, de már látszanak a kilábalás jelei
Szerzői jogok Martin Meissner/AP
Szerzői jogok Martin Meissner/AP
Írta: Magyar Ádám
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Az elmúlt öt hétben heti félmillióról másfél millióra nőtt a foglalásszám.

HIRDETÉS

**Rekordméretű veszteséggel zárta a 2020-as pénzügyi évet a Ryanair, de a várakozásaik szerint idén már nullszaldó körüli eredményt érhet el. **

Európa legnagyobb diszkont-légitársasága a 2019-es egymilliárd eurós adózás utáni nyereség után egy évvel később (a 2021. március 31-ig tartó pénzügyi évben) 815 millió eurós veszteséget volt kénytelen elkönyvelni. Az elemzők egyébként ennél is rosszabb eredményre, 834 millió eurós veszteségre számítottak, ahogy ezt a cég vezérigazgatója, Michael O'Leary is kihangsúlyozta:

„Ez jobb, mint amire számítottunk, de még így is elég traumatizáló egy olyan légitársaság számára, amely a 35 éves történetén keresztül stabilan nyereséges volt" - fogalmazott a cégvezető.

A világjárvány miatt 81 százalékkal csökkent a Ryanair utasforgalma, 27,5 millió embert szállított egy év alatt, míg a 2019-es pénzügyi évben 149 milliót. 

Javul a helyzet, de sok még a bizonytalanság

A vállalatnál most úgy számolnak, hogy a 2021-es naptári évben 80-10 millió utasuk lehet. Az elmúlt öt hétben háromszorosára, félmillióról másfél millióra nőtt a heti foglalásszám, elsősorban azért, mert az Egyesült Királyságban elkezdtek enyhíteni az utazási korlátozásokon.

A cég ezer munkahelyet szüntetett meg és a kapacitását 80 százalékkal csökkentette, hogy megpróbálja ellensúlyozni a koronavírus-járvány miatt kialakult válságot. A piacon még mindig sok a bizonytalanság, a különböző országok eltérő módon szabályozzák a nemzetközi utazásokat, de rengetegen várnak arra, hogy újra utazhassanak.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Ryanair-vezér: elég volt a hülye korlátozásokból!

Támadják a brit utazási színrendszert

Rezeg a léc a TikTok alatt az Egyesült Államokban