Idősotthonokban turnézott a Budapesti Fesztiválzenekar

Koncert az idősotthon kertjében
Koncert az idősotthon kertjében   -  Szerzői jogok  Budapesti Fesztiválzenekar
Írta: Zoltan Siposhegyi

Az időseknek megnyugtatásul, az ápolóknak hálából játszottak.

Ha a szépkorúak nem mehetnek a koncertterembe, akkor a koncertterem megy el hozzájuk. A Budapesti Fesztiválzenekar több fővárosi idősotthonban is rögtönzött hangversennyel örvendeztette meg a bennlakókat és az ápolókat. Elsősorban népszerű Mozart és Bach műveket játszott, a szervezők szerint ugyanis ezek nem csak kikapcsolnak, de gyógyítanak is. A koncertek után pedig bárki kérdezhetett a komponistákról és a művek születéséről.

Erdődy Orsolya, a Fesztiválzenekar menedzser-igazgatója az Euronewsnak elmondta, hogy csak olyan zenészek ragadhattak hangszert, akiket már beoltottak vagy friss koronavírus-teszttel rendelkeztek. A koncerteket az intézmények kertjében tartották, ahol úgy helyezték el a székeket, hogy mindenki között meglegyen a társasági távolság. Sőt volt olyan is ahol a bennlakók szobáikból, az ablakon keresztül élvezték a komolyzenét.

A tavalyi év még Magyarország legelismertebb szimfonikus zenekarának is a lemondásokról szólt. Meghiúsult Kínai turnéjuk, amelyet éppen Vuhánban kezdtek volna. Helyette karanténesteket tartottak és bérházak gangjain adtak szerenádokat. A zenekar tagjai most abban bíznak, hogy nyáron már közönség előtt játszhatnak itthon és a legnagyobb európai fesztiválokon.

A színészek is dalra fakadtak

A Radnóti színház az Uzsoki kertjében. Köszönjük!

Posted by Judit Sződy on Tuesday, April 27, 2021

A budapesti Radnóti Színház színészei is zenével, énekkel próbálták meg néhány percre elfeledtetni a járvány borzalmait. Ők finomságokat, könyveket és színházjegyeket gyűjtöttek 4 fővárosi kórház dolgozói számára, és egy közös szerenáddal köszönték meg az orvosok, ápolók kitartását.

kapcsolódó cikkek