Dokkolt az újrahasznosított űrhajó

Dokkolt az újrahasznosított űrhajó
Szerzői jogok  Aubrey Gemignani/(NASA/Aubrey Gemignani)
Írta: Euronews

Elon Musk cége, a SpaceX újra embert vitt az űrbe.

Sikeresen dokkolt a SpaceX Crew Dragon űrhajója szombaton a Nemzetközi Űrállomáson, két amerikai, illetve egy francia és egy japán űrhajóssal a fedélzetén. A jelenleg zajló misszió a harmadik, amelynek során magántulajdonban lévő űrjármű juttat fel embert az űrbe.

— Hihetetlen, hogy itt vagyunk. Megváltozott a hely, mióta utoljára itt jártam. Még soha nem láttam ennyi nemzetiséget a fedélzeten és ennyi űrhajót. Azt hiszem ez egyfajta tisztelgés Armstrong előtt. 20 éve annak, hogy a japán, európai, amerikai és orosz űrhajósok együtt dolgozna. Alig várjuk, hogy elkezdjük a munkát itt az űrállomáson és alig várjuk, hogy lássuk, milyen kaland vár ránk - mondta Thomas Pesquet, a csapat francia tagja.

Szombaton a kapszula lassan az űrállomás egyik dokkjához navigálta magát, majd csatlakozott hozzá. Az átszállás után a négy űrhajós várhatóan fél évig tartózkodik majd az ISS-en.

Dokkolás után 11 fő lesz az állomáson tartózkodók száma, azonban április 28-án visszatér a Crew-1 négy űrhajósa. Az asztronauták mikrogravitációs környezetben végeznek különböző tudományos kutatásokat. A következő hónapok munkájától azt reméli a NASA, hogy segítségükkel új gyógyszerek, esetleg oltások fejleszthetőek.

kapcsolódó cikkek