SpaceX: újrahasznosított űrhajóval a Nemzetközi Űrállomásra

SpaceX: újrahasznosított űrhajóval a Nemzetközi Űrállomásra
Szerzői jogok  Joel Kowsky/(NASA/Joel Kowsky) For copyright and restrictions refer to - http://www.nasa.gov/multimedia/guidelines/index.html
Írta: Euronews

A magánkézben lévő cégnek ez a harmadik utasszállító repülése a Nemzetközi Űrállomásra.

Újrahasznosított rakéta segítségével állt földkörüli pályára a SpaceX űrhajója pénteken. A Falcon 9-t korábban már használták, ahogyan a Crew Dragon kapszulát is, amely a legénységet szállítja.

A Crew-2 küldetés egy éven belül a harmadik, amellyel űrhajósokat juttatnak a Nemzetközi Űrállomásra. A két amerikai, egy japán és egy francia asztronauta egy 23 órás utazás után Keleti-Parti Idő szerint szombat hajnalban éri el az űrállomást. Az utat ugyanabban a Dragon kapszulában teszik meg, amelyet a SpaceX első, kétfős legénysége tavaly májusban használt.

A SpaceX a Tesla-alapító Elon Musk vállalkozása. Az amerikai űrügynökség többek között ezzel a céggel dolgozik együtt azon, hogy a magánszektort is bevonja az egyébként hatalmas összegeket felemésztő projektekbe, amitől a befektetők a magán-űrrepülés felfutását remélik. Az asztronauták a tervek szerint hat hónapot töltenek az űrben.

kapcsolódó cikkek