rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Gyerekeket tett árvává a koronavírus

Írta: Olivia Harangozó
euronews_icons_loading
Verseghy Ferenc Gimnázium
Verseghy Ferenc Gimnázium   -   Szerzői jogok  Szolnok TV / Kovács Barnabás
Betűméret Aa Aa

Hatalmas társadalmi összefogásra sarkallta a közösségi média felhasználóit annak a szolnoki testvérpárnak a tragédiája, akik a napokban mindkét szülőjüket elveszítették a koronavírus-járvány miatt. Magyarországon egyelőre nincs adat arról, hány gyerek maradt árván a vírus pusztítása során. Nekik nemcsak a gyásszal kell megbirkózniuk, több esetben a megélhetésük is veszélybe került.

Két hét alatt haltak meg a szülők

Összefogott egy iskola Szolnokon, hogy segítsen egy testvérpáron, akik a járvány miatt a napokban elvesztették szüleiket.

„Az egyik tanulónak a szülei elkapták a koronavírus fertőzést, mind a ketten kórházba kerültek és sajnos tragikus körülmények között, két hét alatt márciusban mind a ketten elhunytak” - mesélte a Verseghy Ferenc Gimnázium igazgatója, Pogány Gulya.

A lány osztályfőnöke írta le a történteket – a levelet országszerte rengetegen osztották meg közösségi oldalaikon.

„Őszinte megdöbbenésünkre egy hatalmas társadalmi összefogás alakult ki az iskolához kötődő, a városhoz kötődő, vagy érzékeny lelkű emberek a gyerekeket, a családot támogatják. Jelentős összeg gyűlt már össze tudomásom szerint a számlán, de nemcsak pénzbeli támogatásokról van szó, nagyon sok más felajánlás is érkezett a család felé.” - tette hozzá az iskola igazgatója.

Sokan a családfenntartót vesztették el

Ha egy gyermek szülei kórházba kerülnek, és nincs a családban, aki segíteni tudna, a helyi önkormányzatokhoz lehet fordulni – az átmeneti otthonokban rendszerint kell legyen elkülönített lakrész, ahol fertőzött gyerekeket is tudnak gondozni.

A Józsefvárosi Gyermekjóléti Központban úgy tapasztalják, a járvány sok családot tett gazdaságilag kiszolgáltatottá, amely hosszú távú problémákhoz vezethet.

„Nagyon sok olyan családunk van, ahol a biztos keresőt, a családfenntartót veszítették el a járvány okán. Most még egyelőre tartják magukat, de már látjuk a jeleit annak, hogy ezek a családok szétesőfélben vannak. Megjelentek az olyan segélykérések, amikor egyelőre még csak gazdasági segítséget kérnek – konkrétan élelmiszercsomagokat kérnek, mert már azzal is gond, probléma van. De azt látjuk, hogy a feszültség egyre növekszik.”
Nagy Ferenc
intézményvezető-helyettes, Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ

Magyarországon nincs hivatalos felmérés

Magyarországon nem tudni, hány gyermek került hasonló helyzetbe – de a kormány által közölt adatok alapján megfigyelhető, hogy a koronavírus okozta betegség nem csak az idősebb korosztályban szedi áldozatait.

„Az Egyesült Államokban történt már szisztematikus adatfeldolgozás ezzel kapcsolatban, ott azt látjuk, hogy egy év alatt körülbelül 36 ezer gyerek érintett abban a helyzetben, hogy valamelyik szülőjét elvesztette a COVID-járvány következtében. Magyarországon nem történt még ilyen szisztematikus adatgyűjtés” - mondta az UNICEF Magyarország gyermekjogi vezetője, Szlankó Viola.

A járvány miatt felmerülő közvetett mentális kockázatokkal az UNICEF nemzetközi és magyarországi szervezete is kiemelten foglalkozik. Egy akcióterven dolgoznak, hogy segítsenek tanácsokat adni a gyász feldolgozására és a járványhelyzet miatt kialakult szorongások leküzdésére.