Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Üres kézzel távoztak az EU vezetői Erdogantól

Access to the comments Kommentek
Írta: Zsíros Sándor
euronews_icons_loading
Üres kézzel távoztak az EU vezetői Erdogantól
Szerzői jogok  Burhan Ozbilici/AP

Ismét együttműködést ajánlott Törökországnak az EU vezetése a menekültügyben és a vámunió kérdésében is. Erdogan elnök azonban lényegében elengedte a füle mellett az unió kérését az emberi jogok tiszteletben tartására: közvetlenül a látogatás előtt ismét ellenzékieket vittek el a rendőrök.

Az unió megújítaná az együttműködését Törökországgal, ha az tiszteletben tartja a szomszédait és az ellenzéket is. Ez volt az unió fő üzenete az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnökének ankarai tárgyalásán. Ursula von der Leyen és Charles Michel szerint csak akkor kaphat támogatást a menekültügyben és csak akkor indulnak újra a tárgyalások a vámunióról, ha Recep Tayyip Erdogan elnök felhagy a szomszédai provokálásával.

"Törökországnak tiszteletben kell tartani a nemzetközi emberi jogokat, hiszen az Európa Tanács alapítójáról van szó. Aggódom amiatt, hogy Törökország kivonult az Isztambuli Egyezményből, amely a nők és a gyermekek jogainak védelméről szól. Világos, hogy ez egy rossz jelzés. Az Európai Bizottság soha nem habozik majd szóvá tenni a negatív folyamatokat és ez érvényes a Görögország, illetve Ciprus elleni egyoldalú lépésekre is" - mondta Ursula von der Leyen bizottsági elnök.

A legutóbbi sajtóhírek szerint Erdogan elnök folytatja a hadjáratot a politikai ellenfelei ellen. Egyetlen nappal az uniós vezetők fogadása előtt tíz nyugdíjazott katonai vezetőt vettek őrizetbe, miután azok bírálták a kormányt. Egy brüsszeli elemző szerint az EU vezetői üres kézzel távoztak Ankarából.

"Erdogan elnök már 2018 óta ugyanezt a játékot játssza. Akkor Franciaországban és Németországban nyilvánvalóvá tette, hogy csak a menekültügyről és a gazdasági kérdésekről tárgyalna, a jogállami ügyeket félretenné. Szerintem Ursula von der Leyen világosan felvette a problémákat, de nem kapott választ ezekre. Európa részéről világos a hangnemváltás, ugyanakkor a török részről ennek nincs nyoma" - mondta Marc Pierini elemző.

Az Európai Tanács júniusban ismét napirendre veszi majd Törökország kérdését az unió csúcson.