NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

A tiltás ellenére tüntetett a Mi Hazánk Mozgalom

"Elég a lezárásokból": a Parlament elé vonult a MI Hazánk Mozgalom
"Elég a lezárásokból": a Parlament elé vonult a MI Hazánk Mozgalom Szerzői jogok Euronews
Szerzői jogok Euronews
Írta: euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Több százan vonultak a Kossuth térre a lezárások ellen tiltakozva. A párt szerint a kormány által bevezetett korlátozó intézkedések észszerűtlenek. A rendőrök még a helyszínen villamosra várókat is igazoltatták.

HIRDETÉS

A Vigadó tértől a Parlament elé vonult a Mi Hazánk Mozgalom, több százan tiltakoztak a kormány által bevezetett korlátozások ellen.

A tömeg a Vigadó téren gyülekezett, majd először a Tropicana Las Vegas kaszinóhoz vonult. A rendőrök figyelmeztették a párt elnökét, hogy a hatályos intézkedések alapján tilos tüntetést szervezni, illetve annak helyszínén tartózkodni is, ezért igazoltatni fogják az embereket: „A BRFK álláspontja szerint a jelenleg folyamatban levő esemény gyűlésnek minősül” - „Értem, amit elmondott, de nem értek egyet a jogi megítéléssel” - hangzott el a párbeszéd a kaszinó előtt.

Euronews
Tüntetők a Las Vegas Casino Tropicana előttEuronews

"A lezárások észszerűtlenek"

„Zajlik a pánikkeltés és erre hivatkozva zajlik a szabadságjogaink megcsorbítása, és zajlik Magyarország tönkretétele” - mondta a párt elnöke, Toroczkai László. Szerinte a járvány nem a tüntetésen, hanem leginkább az oltópontokon terjed. Úgy véli, a járvány mögött pénzügyi érdekek állnak, a koronavírus áldozatai között pedig elenyésző azok száma, akiknek nem volt más társbetegsége.

Hat követelést nyújtanak be

A tüntetésen a Mi Hazánk Mozgalom elnöke, Toroczkai László hat pontot sorolt fel, amelyet benyújtanak a Miniszterelnökségnek is. A párt követeli egyebek mellett, hogy a gazdaságot ne zárják le, hogy ne legyen kötelező az oltási könyv, hogy az iskolákat és óvodákat ne zárják be, illetve csak azoknak kelljen otthon maradniuk, akik félnek.

A gazdaságot féltik

„Nagyon sok ember elszegényedett, teljes vállalkozói szektorok mentek tönkre a lassan fél éve tartó indokolatlan korlátozások következtében” - mondta egy tüntető. "Azt gondolom, hogy a vírus kisebb veszély, mint az, hogy az emberek pszichésen, fizikailag, anyagilag tönkremennek" - fogalmazott egy másik.

Egészségügyi dolgozók is érkeztek a tüntetésre. Egy fővárosban dolgozó nővér a kormányzati tájokoztatást nem tartja hitelesnek: „A számoknak nem hiszek, elég sok kolléganőm dolgozik szerte az országban, egyik sem tudja igazolni ezeket a számokat” - mondta.

Euronews
Tüntetők a Kossuth térenEuronews

Igazoltatták a villamosra várókat is

A rendőrök a helyszínen tartózkodókat is igazoltatták. Volt olyan, aki épp a villamosra várt, amikor elkérték az adatait. „Elmondtam neki, hogy a munkából jövünk, illetve nem gyülekezünk, hanem a villamost várjuk. Azt mondták, hogy őket ez nem érdekli, így megteszik a feljelentést” - mesélte a férfi.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Koronavírus Magyarországon: 9300 beteget ápolnak kórházban, 1008-an vannak lélegeztetőgépen

Hideget és meleget is kap az oltási kampányra Magyarország

Minden felelősséget Magyarországra hárít az orosz vakcinaszerződés