rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Mary Robinson, a Vének elnöke volt a Global Conversation vendége

euronews_icons_loading
Mary Robinson, a Vének elnöke volt a Global Conversation vendége
Szerzői jogok  euronews
Betűméret Aa Aa

Mary Robinson Írország egykori államfője, az ENSZ egykori emberi jogi főbiztosa, a Vének jelenlegi elnöke. Ez a szervezet független globális vezetők csoportja, akiket 2007-ben hozott össze Nelson Mandela, hogy együtt dolgozzanak a békéért és az emberi jogokért.

A Vének egy nemzetközi nem kormányzati szervezet, amely idős államfőket, béke és emberi jogi aktivistákat tömörít. A csoportot életre hívó Mandela célja az volt, hogy „majdnem ezer év kollektív tapasztalatával” dolgozzanak látszólag megoldhatatlan problémákon. Így az éghajlatváltozáson, a HIV, az AIDS és a szegénység problémáján. Valamint, hogy politikai függetlenségüket felhasználva segítsenek megoldani a világpolitika konfliktusait.

Euronews: Egy éve, hogy a WHO világjárvánnyá nyilvánította a koronavírus-járványt. És azóta a világ, benne Európa krízisüzemmódban működik. Noha erről kevésbé szólnak a hírek, a pandémia vészesen mélyíti az országok, lakosság és természetesen a társadalmi osztályok közötti szakadékot. Mi lehet ennek a hosszú távú hatása?

Mary Robinson: Nagyon aggasztó, a Vének sokszor hangsúlyozták már azt a tényt, hogy a Covid19 súlyosbította a faji, a nemi kisebbségek, a fogyatékossággal élő személyek marginalizálódását, ahogyan a migráns-léttel járó egyenlőtlenségeket is. Ez így nagyon nehéz lesz, mert a pandémia okozta válság mellett még ott van az éghajlati válság is. Tehát a járványból úgy kell talpra állnunk, hogy közben az emisszió csökkentése érdekében is mindent meg kell tennünk. Egy nagyon-nagyon súlyos évtizedet élünk meg. És tudja, az egyenlőtlenségek nagyon-nagyon valóságosak, az emberek nagyon keményen megérzik ezeket. Ráadásul különösen a nőket érintik rosszul ezek a tényezők, ők kerülnek a legnehezebb helyzetbe.

EN: A nőkkel foglalkozó tanulmányok szerint az otthoni gondozás, a gyermeknevelés oroszlánrészét a nők végzik. Mégis, 2021-et írunk és a nők Európában még mindig 14 százalékkal kevesebb órabért kapnak mint a férfiak - természetesen az uniós tagállamok között hatalmasak a különbségek. Miért gondolja, hogy ezzel a mihamarabb kezdeni kell valamit?

MR: Nagyon fontos foglalkozni azzal, amiről az ENSZ mostanában beszél. Az ENSZ-ben dolgozó nők generációs egyenlőséget kérnek, ennek kivívására szólítanak fel, Peking 25 évfordulója kapcsán, ami igaz hogy tavaly volt, mégis idén emlékezünk rá, mert az idei év különösen erős hangsúlyt ad neki. Az tény, hogy a nők munkáját az egészségügyben elismerik, még a kórházi takarítókét is, az alacsony bérezéssel járó munkákat. Ezeket most jobban megbecsüljük, mert olyan helyeket tartottak nyitva, amelyek egyébként nem lettek volna nyitva. A nők között ugyanakkor aránytalanul sok a munkanélküli vagy azért, mert olyan ágazatokban dolgoztak, mint a vendéglátás, a kiskereskedelem, amelyekre a járvány súlyos csapást mért, vagy pedig azért, ahogy Ön is mondta, mert gondoznak valakit, vagy a gyermekük otthontanulása miatt voltak kénytelenek kivonulni a munkaerőpiacról. Ez a helyzet most nagyon súlyos.

EN: Ön úgy látja, hogy ez a járvány felébresztheti Európát, mert a kontinens egyre csak öregszik, és jó eséllyel készülhetünk még egy következő járványra, vagy 2060-ra, amikor már robotok fognak körülvenni bennünket, "akik" viszont nem fognak adót fizetni?

MR: Nos, valójában a Vének nagyon is tudatosak. Itt van Gro Harlem Brundtland, az egyik "vénünk": ő vezette azt a bizottságot, amely már a járvány kitörését megelőző ősszel figyelmeztetett a veszélyre. Azt tanulmányozza, hogy milyen járványok törhetnek ki a jövőben. Tehát igen, a világ egészének aggódnia kell, oda kell figyelnie erre. Én pedig tulajdonképpen meg akarom próbálni, hogy másképp gondolkodjunk a járványból való kilábalásról. Őszintén szólva, én nem szeretem ezt a "jobb visszaépítés" kifejezést, mert nem hiszek abban, hogy vissza akarnánk térni a pandémia előtti, egyenlőtlen világhoz. Egyenlőséggel, igazságossággal és fenntarthatósággal szeretnénk továbbfejleszteni - a természettel való fenntarthatósággal, valamint azzal a szükségünkkel, hogy élhető világot tudjunk kialakítani gyermekeink és unokáink számára.

EN: Eközben pedig egy másik téma, amely évek óta meghatározza és megosztja az európai kontinenst: a migráció kezelése. Mint elismert emberi jogi aktivista, hogyan látja? Hogyan kellett volna Európának ezt jobban kezelnie?

MR: Sokkal igazságosabb rendszerre van szükségünk Európában. Nem szabad a mediterrán országokra, főleg Olaszországra és Görögországra hárítani ezt az aránytalan méretű, igazságtalan terhet. Túl sokáig volt ez a gyakorlat. Valójában sokkal igazságosabban kell kezelnünk ezt. Mert tudjuk, hogy azok a menekültek, akik veszélyes körülmények között érkeznek egy másik országból, valójában vállalkozók. Bátrak, visszafogottak és társadalmat építenek, bárhová is mennek. Ez a tapasztalat.

EN: De amit a boszniai táborokban látni, az szégyenteljes Európára és a politikusaira nézve. Egyetért ezzel?

MR: Úgy gondolom, hogy jobban kell csinálnunk. Írországban közvetlen rálátásunk volt, és ott reformokat vittünk végbe, mert felismertük, hogy egy közösséget az minősít, ahogyan a foglyokkal bánik, ahogyan azokkal bánik, akiknek el kellett jönniük a hazájukból, konfliktusok vagy üldözés elől. Vagyis úgy gondolom, hogy a társadalmi igazságosságnak ezekre a kérdéseire kell összpontosítani, emellett pedig magunk mögött kell hagynunk végre a járványt, méghozzá egy sokkal átfogóbb társadalombiztosítási rendszerrel egész Európában és azon is túl.

EN: Ön, mint a Vének vezetője, egyben békeaktivista is. Mennyire aggódik az angol-ír kapcsolatok, a Nagypénteki Egyezmény törékenysége miatt?

MR: Nézze, gondolom megérti, hogy ez olyan kérdés, amiről nem igazán beszélhetek. Mint volt államfő úgy általában kívül kell maradnom a politikán. Persze nagyon közelről és szenvedélyesen követem a fejleményeket. De nem szeretnék semmit sem mondani, mert a dolgok... elég feszültek. Ami nem jó.

EN: Akkor beszéljünk valamiről, ami nagyon az Ön területe. Ez természetesen a klímaváltozás, ezt említette már korábban. És itt, Brüsszelben, a héten elég nagy zűrzavar támadt az éghajlatváltozás körül: John Kerry ígéretet tett arra, hogy együtt akar működni az EU-val, hogy segítsen nekik elérni ezeket az ambiciózus zöld célokat. Tehát mit tesznek a politikusok és természetesen mit kellene tenni a nagyiparnak, hogy 2050-re Európa, mint kontinens szén-dioxid-semleges legyen? Természetesen a magasztos kijelentéseken túl...

MR: Két hatalmas feladat vár ránk ebben az évben. Először is a kínai biológiai sokféleségről szóló egyezmény, másodszor pedig a novemberi Glasgow-i klímakonferencia, mindkettőt tavalyról halasztottuk erre az évre. Minden országra és minden cégre, minden befektetési társaságra és minden közösségre szükségünk van, hogy azt mondják: "2050-re vagy még korábban emissziómentesek leszünk." Hogy mit jelent ez 2030-ban, 2025-ben? Mit jelent azoknak az ígéreteknek a tükrében, amit az országainknak teszünk? Egyelőre nem vagyunk rajta a pályán. És ha összeadjuk azt, amit per pillanat tudunk arról, hogy mely ország mit ígér, akkor nincs egy biztonságos világunk.