Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Anna Sorokin, álörökösnő: "Nem gondoltam, hogy csalok"

Access to the comments Kommentek
Írta: Gábor Ács
Anna Sorokin a bíróságon 2019-ben / New York State Supreme Court
Anna Sorokin a bíróságon 2019-ben / New York State Supreme Court   -   Szerzői jogok  Richard Drew/AP

Igyekszik a lehető legjobban kihasználni az új élet lehetőségét a börtönből szabadult csaló, Anna Sorokin, aki a New York-i milliárdos elitet ejtette át, és dollártízezrekben mérhető anyagi kárt okozott.

Három és fél évet töltött börtönben, szabadulásának híre hetekkel ezelőtt járta be a világsajtót. Most egy interjúval ismét a figyelem középpontjába került. A BBC-nek nyilatkozva így fogalmazott: "Soha nem gondoltam, hogy csalok!"

Az előzmények

Sorokin először Németországból utazott a francia fővárosba, és ott egy párizsi divatlap szerkesztőségébe sikerült bekerülnie.

Tíz évvel ezelőtt felépített magának egy új személyiséget, kitalált egy figurát és egy új nevet. Anna Delvey álnéven érkezett az amerikai gazdasági elit köreibe, huszonévesen dollármilliárdos német örökösnőnek adta ki magát.

Számtalan luxusingatlanból posztolt fényűző életéről képeket a közösségi médiában 2013 után. Nem csak megvendégeltette magát, hanem meg is károsította környezetét. Kifizetetlen számlái és adósságai dollártízezreket tesznek ki.

Az ősi, szakállas trükk

Az egyszerű földi halandóban felmerül a kérdés, hogy hogyan lehet vagyon nélkül megjátszani - akár átmeneti időre -, hogy az ember gazdag? A milliárdosokat csak látványos pénzszórással lehet megtéveszteni, és ehhez eleinte szükség van kezdőtőkére.

Anna Sorokin a legegyszerűbb évszázados amerikai trükköt választotta, hamis csekkek beváltásával kezdte. Eleinte tehát úgy tűnt, a saját zsebéből fizeti extravagáns kiadásait, a luxusszállodákat, drága ruhákat és kiegészítőket.

Olyannyira a bizalom kiépítésén dolgozott eleinte, hogy ő hívta meg a leggazdagabbakat, számos alkalommal ő fizetett partnerei helyett is, hogy hihető legyen a tehetős örökösnő figurája.

Amikor már sikerült megtévesztenie a milliárdos köröket és az elitet kiszolgáló alkalmazottakat, ügyes kifogásokkal kezdett kibújni a számlák kifizetése alól. 

A Netfilx által fizetett jogdíjból a károsultak kapnak

A közösségi médiában többen írják véleményüket, miszerint Anna Sorokinnak nem volt valódi választási lehetősége, amikor felmerült cselekményeinek megfilmesítése.

A csalások sorozata következtében számos károsult várja, hogy kompenzálják. A Netfilx által fizetett jogdíjból sokan remélnek kártalanítást.

Nem ő adta el a sztoriját

"Nem én adtam el a történetemet a Netflixnek, hanem ők vették meg" - kommentálja a Newsnight riporterének Anna Sorokin a busás hasznot hozó üzletet.

Sajtóhírek szerint 320 ezer dollárt fizetett a Netflix a sztoriért és a jogokért. A csalónő azonban bizonyára nem élvezheti ennek hasznát az általa megkedvelt amerikai milliárdos körökben, ugyanis kiutasítás várja az Egyesült Államokból.

Tízezrek? Százezrek?

2017-es letartóztatása után nem kis munka volt a vádhatóság számára összesíteni az anyagi károkat. Egyes publikációk nem is dollártízezrekről írnak, hanem százezrekről. 

2013 és 2017 között egyre szélesebb körben tudta fenntartani a vagyonos örökös imázsát. Inkább vásárláskor vagy szolgáltatások kifizetésekor fordult elő, hogy visszautasították hitelkártyáját, de luxushoteleket rutinosan vert át.

Richard Drew/AP
Anna Sorokin fotói a közösségi oldalakonRichard Drew/AP

A szállodai szakmában dolgozók egy kezdetben sokat fizető, ismert vendégnek olykor tesznek engedményeket a fizetés időpontját illetően, akár távozás után is rendezheti egy-egy VIP-vendég a később utána küldött számlát. Ezt a szokást használta ki Sorokin, gigantikus adósságokat hagyva maga mögött.

Valami bűnöst azért csinált

A legfrissebb interjúban igyekszik magát úgy beállítani Anna Sorokin, mint aki nem direkt rendezte meg a csalások sorozatát, egyszerűen csak sodródott, követték egymást az események, és ő csak hagyta, hogy megtörténjenek.

Annyit azonban szabadulása után is elismert, hogy "valami bűnöst azért csinált". Most azon lesz, hogy a lehető legjobban kihasználja az élet adta második esélyt, a börtönévek utáni jövőt illetően.