Kiállt az olasz vakcinaeltérítés mellett az EU

Kiállt az olasz vakcinaeltérítés mellett az EU
Szerzői jogok  Hannibal Hanschke/AP
Írta: Gábor Tanács

Az Európai Bizottság, Németország és Franciaország is helyesnek nevezte, hogy Olaszország kisajátított 250 000 adag ausztrál exportra szánt AstraZeneca vakcinát.

Megvédte az Európai Bizottság Olaszországnak azt a lépését, hogy lefoglalta az AstraZeneca Európában gyártott, de ausztrál exportra szánt, 250 000 dózisból álló vakcinaszállítmányát.

A Bizottság vezető szóvivője hangsúlyozta, hogy a lépés nem Ausztrália ellen irányul, az a célja, hogy az AstraZeneca teljesítse a szerződésben vállalt szállítási kötelezettségét.

- Az üzenet egyértelmű, ahogy azt az elnök már többször elmondta. Azoktól a vállalatoktól, amelyekkel az Európai Unió előzetes vásárlási szerződéseket írt alá, elvárjuk, hogy mindent tegyenek meg azért, hogy ezeket a szerződésben vállalt kötelezettségeket teljesítsék - mondta a Bizottság szóvivője, Eric Mamer. - Az olyan vállalatok esetében, akik betartják a szerződést, nem okoz problémát az export.

Veszedelmes viszonyok

A francia egészségügyminiszter, Olivier Véran azt mondta az afférról, hogy megérti az olasz kormány döntését és a helyükben maga is ugyanígy cselekedett volna. A német kormány is kiállt Olaszország mellett, hangsúlyozva, hogy a gyártók Amerikából és az Egyesült Királyságból alig, míg az Európai Unióból nagy mennyiségben visznek ki vakcinát.

- Kétség esetén a nyomásgyakorlástól sem szabad visszariadni azért, hogy a szerződés szerinti szállítások megbízhatóan teljesüljenek, különösen akkor, amikor a szükséges vakcina még rendelkezésre is áll - mondta Jens Spahn német egészségügyi miniszter.

Az AstraZeneca korábban jelezte, hogy a szerződésben kikötött mennyiségnek mintegy a felét tudja csak szállítani az Uniónak, miközben több unión kívüli országba is exportál oltóanyagot. Az Unió elsősorban az AstraZenecával való konfliktusa miatt vezette be az exportkorlátozás lehetőségét az oltóanyagokra. 

Széttépték a szabálykönyvet

- Felfedezetlen területen mozog a világ , nem csoda ha egyesek úgy érzik, most szét lehet tépni a szabálykönyveket - reagált a hírre az ausztrál miniszterelnök, aki ennek ellenére megértőnek mutatkozott.

- Olaszországban naponta háromszáz ember hal meg - mondta Scott Morrison. - Ezért meg tudom érteni, milyen óriási a feszültség és a szorongás Olaszországban és más európai országokban. De sikeresen biztosítottuk a megfelelő vakcinaellátmányt, illetve további elérhető importkészleteket is találtunk a Pfizer és az Astrazeneca vakcinákból, ami azt jelenti, hogy folytathatjuk az oltási programunkat.

kapcsolódó cikkek

Forró téma

További hírek erről:

Covid19