NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Célba ért a Vendée Globe utolsó helyezettje

Az idei győztest, Yannick Bestavent köszöntik célba érkezése után Les Sables-d'Olonne kikötőjében
Az idei győztest, Yannick Bestavent köszöntik célba érkezése után Les Sables-d'Olonne kikötőjében Szerzői jogok Franck Castel/MTI/MTVA
Írta: Peter KristofMTI
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A finn Ari Huusela repülőgép-pilóta és csak hobbiból vitorlázik.

HIRDETÉS

Célba ért a Vendée Globe földkerülő vitorlásverseny utolsó helyezettje. Ari Huusela 116 nap 18 óra 15 perc 46 másodperces idővel érkezett meg pénteken reggel a franciaországi Les Sables-d'Olonne kikötőjébe.

A finn versenyző azt mondta, szerencsésnek tartja magát és büszke arra, hogy sikerült teljesítenie a mintegy 45 ezer kilométeres versenytávot, különös tekintettel arra, hogy „civilben” repülőgép-pilóta és csak hobbiból vitorlázik.

Huusela a 25. célba érkező a kilencedszer megrendezett Vendée Globe-on, amely tavaly november 8-án 33 fős rekordmezőnnyel rajtolt el.A győzelmet – egy riválisa mentésében való részvételért kapott időjóváírással – a Maître CoQ IV nevű vitorlással versenyző francia Yannick Bestaven szerezte meg, holott a célba elsőként honfitársa, Charlie Dalin (Apivia) futott be január 27-én.

A földkerülő viadalok közül a legnehezebbnek tartott Vendée Globe-on az indulóknak 18 méteres, egytestű hajókkal egyedül, kikötés és külső segítség nélkül kell vitorlázniuk. Az eddigi egyetlen magyar résztvevő, Fa Nándor 1992/93-ban (legjobb nem francia versenyzőként) ötödik, 2016/17-ben pedig nyolcadik lett.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Célba ért a Vendée Globe győztese

Vendée Globe: nők az óceánokért

Elrajtolt a Vendée Globe mezőnye