Tiger Woods balesetet szenvedett, meg kellett műteni

Tiger Woods balesetet szenvedett, meg kellett műteni
Szerzői jogok  Phelan M. Ebenhack/AP Photo
Írta: Magyar Ádám

A világhírű golfozó autója többször megpördült. Több nyílt törése is volt, hosszú műtéten esett át.

Hosszú műtéten esett át Tiger Woods világhírű golfozó keddi autóbalesete után. Az orvosok tájékoztatása szerint komoly sérüléseket szenvedett a jobb lábán, több nyílt törése is volt. A sípcsontjába egy rudat ültettek, a bokáját pedig csavarokkal fogták össze. 

Woods Los Angelesben, egy lejtős úton borult fel városi terepjárójával. A rendőrség úgy tudja, hogy a golfozó gyorsan hajtott, mikor elveszítette az uralmat a jármű felett, amely többször is megpördült. Más autó nem érintett a balesetben. Woods egyedül ült az SUV-jában a helyszínre érkező rendőr szerint:

„Megkérdeztem a nevét. Azt mondta, Tiger. Ebben a pillanatban azonnal felismertem. Megkérdeztem, tudja-e, hogy hol van és mennyi az idő, hogy lássam, tudatánál van-e. Úgy tűnt, hogy magánál van, és nyugodt" - nyilatkozta Carlos Gonzalez.

A sportolóval korábban történt már hasonló. Egy 2009-es balesetben autójával először egy tűzcsapba, majd egy fába rohant bele. Akkor megúszta kisebb sérülésekkel.

Tiger Woods több évtizede a világ leghíresebb golfozójának számít. Már 21 évesen tornagyőztes volt, és összesen 15-ször nyert majorversenyen. 45 évesen még mindig nagy tornákon szerepel, decemberi hátműtétje miatt azonban az elmúlt hetekben nem tudott indulni. A hétvégi Los Angeles-i Genesis Opennek ő volt a házigazdája, hétfőn pedig egy forgatáson vett részt, melynek második, keddi napjára már nem érkezett meg.

kapcsolódó cikkek