Elutasították a Ryanair panaszát

Elutasították a Ryanair panaszát
Szerzői jogok  Martin Meissner/AP
Írta: Euronews

Az európai uniós joggal összhangban kapott állami segítséget a francia és a svéd nemzeti légitársaság, állapította meg az európai bíróság.

Az európai uniós joggal összhangban kapott állami mentőövet a francia és a svéd nemzeti légitársaság, állapította meg az európai bíróság, ezzel elutasítva a Ryanair panaszát.

Az ír fapados légitársaság szerint az uniós légitársaságoknak nyújtott összesen 30 milliárd eurós segítség évtizedekre eltorzítja a légiközlekedési piacot.

A cég máris közölte, hogy megfellebbezi a döntést.

A skandináv légitársaság hitelgaranciát, a francia Air France pedig adóhalasztást kapott. Az unió jogászai szerint ezek nem állami támogatások, és nem sértik a verseny szabadságát sem.

Az Európai Bizottság már 2020 márciusában lehetővé tette a nemzeti társaságok ilyen támogatását. A Ryanair szerint viszont az unióban nem szabad ilyen segítséget nyújtani nemzeti hovatartozás alapján.

Ez volt az első alkalom hogy az unió bírósága az új koronavírus-járvány alatt megítélt állami segítségnyújtás ügyében hozott döntést.

A Ryanair összesen 16 keresetet nyújtott be, perelve az Európai Bizottságot és egy sor nemzeti légitársaságot, köztük a Lufthansát, a KLM-et, az Austriant és a TAP-ot.

kapcsolódó cikkek