rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

90 napig ingyen próbálhatják ki a szerencsések, milyen finnként élni

Access to the comments Kommentek
Írta: Magyar Ádám
Mobil szauna Budapesten - a munkalehetőségek mellett a finn életvitel is csábító lehetett a jelentkezőknek
Mobil szauna Budapesten - a munkalehetőségek mellett a finn életvitel is csábító lehetett a jelentkezőknek   -   Szerzői jogok  Marjai János/MTI
Betűméret Aa Aa

Egy hónap alatt több mint ötezren jelentkeztek arra a rendhagyó programra, amelynek nyertesei 90 nap erejéig családjukkal együtt teljesen ingyen próbálhatják ki, milyen az élet Finnország fővárosában, Helsinkiben. A kezdeményezés célja a brain drain, elsősorban az Egyesült Államok nyugati partján élő és nagy techcégeknél dolgozó emberek elcsábítása, de gyakorlatilag bárhonnan be lehetett nyújtani a pályázatot. Egy jelentkezés még Vanuatuból, egy csendes-óceáni szigetországból is érkezett.

Finnországban hagyományosan erős a technológiai iparág. Innen indult a Nokia és a Linux, de az sms és az 5G hálózat alapjait is itt rakták le. A világon itt a legmagasabb a digitális technológiával foglalkozó startupok száma (legalábbis népességarányosan), és a közelmúltban olyan cégóriások létesítettek telephelyet az országban, mint a Google, a Bayer vagy a GE. Egy becslés szerint csak 2021-ben 50 ezer új munkahely jöhet létre a szektorban. A 90 napos program célja, hogy még tovább erősítse az iparágat, és maradásra ösztönözze az érkezőket.

„Nem vagyunk a népszerű költözési célpontokat soroló listák élvonalában, de azt tudjuk, hogy aki egyszer idejön, az itt is akar maradni. A világon hatalmas verseny van a tehetségekért, úgyhogy kreatívnak kellett lennünk" - idézte a Guardian a szervezésért felelős Helsinki Business Hub kommunikációs igazgatóját, Johanna Huurrét.

Vadim Ghirda/AP Photo
A Nokiát 1865-ben alapították, de világhírű több mint száz évvel később, a mobiltelefonjaival lettVadim Ghirda/AP Photo

A jelentkezési időszak már lezárult, a legtöbben az Egyesült Államokból és Kanadából adták be a pályázatot. A jelentkezők többsége a családjával együtt érkezne, és egyelőre megtartaná jelenlegi munkahelyét, a távolból dolgozna a 90 napos periódus alatt. A távmunkát egyébként a pályázati felhívás kifejezetten javasolta is.

A jelentkezők között 800 vállalkozó van, akik startupok alapításán gondolkoznak, és 60 befektető is beadta a pályázatát. A kiválasztottak lakást kapnak a tartózkodásuk idejére, bevezetik őket a finn főváros technológiai életébe, a gyerekeik iskolába vagy óvodába járhatnak, és ha a három hónap lejárta után is maradni szeretnének, a letelepedési engedély megszerzésében is segítenek a szervezők.

A pályázók számára nem csak a munkalehetőség jelenthetett komoly vonzalmat. Finnország már hármadik éve számít a világ legboldogabb országának a World Happiness Report szerint, a tengeren túlról érkezőknek pedig az erős szociális háló is csábító lehet, általános egészségbiztosítással és más jóléti intézkedésekkel. Az országban ráadásul egyelőre a koronavírus-járványt is sikerül kordában tartani. Népességarányosan alig több, mint tizedannyian haltak meg eddig a koronavírus miatt Finnországban, mint Magyarországon.