Újabb mutáns vírus fertőz tömegesen az Egyesült Királyságban

Karácsony előtti bevásárlás Londonban
Karácsony előtti bevásárlás Londonban Szerzői jogok AP Photo/Alberto Pezzali
Írta: Németh Árpád
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A mutáns Dél-Afrikából származik. Azonnal leállították az onnan érkező járatokat, miközben London korábban amiatt tiltakozott, hogy az első mutáns megjelenése után Európa nagy része zárlat alá helyezte a szigetországot.

HIRDETÉS

Egy újabb mutáns koronavírust azonosítottak Nagy-Britanniában. Az egészségügyi minisztérium szerint a fertőzés gyorsan terjed Londonban, Dél-kelet- és Kelet-Angliában.

A kormány járványügyi szakértői szerint a fertőzöttek száma 70%-kal ugrott meg. Ezzel párhuzamosan növekedett az elhalálozások száma is. Az Egyesült Királyságban tegnap 36 804 új fertőzöttet és 691 halálesetet regisztráltak.

A belügyminiszter egyelőre nem szándékozik országos korlátozásokat elrendelni. „_Célunk az életek megmentése_” – mondta Priti Patel.

Az új mutáns Dél-Afrikából származik. Miután ez kiderült Matt Hancock, egészségügyi miniszter elrendelte az onnan érkező járatok azonnali leállítását.

Korábban London amiatt tiltakozott, hogy az első mutáns vírus megjelenése után Európa több országa betiltotta a Nagy-Britanniából érkező légi járatokat.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Tízezrek tüntettek Londonban az antiszemitizmus ellen

Megtámadják az amnesztiatörvényt az északír felekezeti erőszak áldozatainak családjai

Az MI-vel és más új technológiákkal vetne véget az éhezésnek Rishi Sunak