„Az ár, amit az 590 halálesetért fizetünk egy nap alatt, elfogadhatatlan” – mondta december 9-én elérzékenyülve Merkel. Népességarányosan összehasonlításban az elhunyt magyarok száma Németországban ugyanazon a napon 1360 áldozatnak felelne meg.
Angela Merkel, német kancellár szokatlanul elérzékenyülve beszélt pontosan két héttel karácsony előtt a járványügyi intézkedésekről. Egy nappal korábban Németországban 20 815 új fertőzöttet és 590 elhunytat regisztráltak – írta a Handelsblatt.
„_Őszintén, a szívem mélyéből sajnálom. Az ár, amit az 590 halálesetért fizetünk egy nap alatt, elfogadhatatlan_” – mondta a Bundestagban a kancellár.
Angela Merkel arra kérte honfitársait: szigorúan tartsák be a járványügyi előírásokat.
„_A tudósok szinte könyörögnek azért, hogy a karácsony előtti héten a lehető legkevesebb emberrel találkozzunk, még mielőtt meglátogatnánk a nagyszülőket és az idős rokonokat. Meg kell fontolnunk, hogy az iskolákban a téli szünetet 19-e helyett már 16-án elkezdjük. Mit fognak gondolni azok, akik majd visszatekintenek az évszázad eseményére, és azt látják, hogy még ezt a három napot se tudtuk megoldani?_” – fakadt ki a kancellár, akit az Euronews is idézett.
A magyar helyzet drámaibb
Ugyanazon a napon, amikor Németországban 590-en haltak meg a koronavírus szövődményeiben, azaz december 9-én, Magyarországon 160 halálesetet regisztráltak.
Németország lakosainak száma valamivel több mint 83 milliót. Magyarországnak közel 9,8 millió lakosa van, azaz nyolc és félszer kevesebb.
Ha a járvány áldozatainak számát népességarányosan hasonlítjuk össze, akkor az elhunyt magyarok száma Németországban december 9-én 1360 áldozatnak felelne meg.
Angela Merkel ilyen szám alapján vélhetően nem elérzékenyült, hanem könnyekben tört volna ki.
Magyarország november 18-án hirdette meg, és lépten-nyomon népszerűsítette a „_Minden élet számít_” elnevezésű kormányzati tájékoztató kampányt.
A kampány a mutatók szerint nem eredményes.
Bár a naponta regisztrált fertőzöttek száma szerint nem annyira rossz a járványhelyzet Magyarországon, a halálozások számában az egyik legsúlyosabb az egész világon – jelentettük december 10-én. Magyarországnál egyedül Szlovéniában és Bulgáriában magasabb a halálos áldozatok száma naponta népességarányosan, az elmúlt 7 nap adatait alapul véve.
A tíz ország közül egyébként, ahol a legmagasabb a halálozási arányszám, kilenc Európában található.