SZFE: A hallgatók tiltakozása az épületeken kívül folytatódik

A sárga-fekete maszk és a terelőszalag az SZFE-blokád jelképei lettek
A sárga-fekete maszk és a terelőszalag az SZFE-blokád jelképei lettek   -  Szerzői jogok  Mónus Márton/MTI
Írta: Gábor Ács

A blokád addig tart, amíg a hatalmi elnyomás meg nem szűnik – mondták a tiltakozók.

Az épületeken kívül folytatják tiltakozó akcióikat a járványügyi korlátozó intézkedések miatt a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói, akik erről keddi sajtótájékoztatójukon számoltak be az egyetem Vas utcai épületénél.

Mivel az egyetemfoglalással demonstráló hallgatók és oktatók követelései nem teljesültek, a blokádot nem adják fel, csupán kiviszik az épületből, hangsúlyozták a keddi tájékoztatón.

Az SZFE szerdától digitális oktatásra áll át. Az éjfélkor életbe lépő járványügyi korlátozások értelmében az egyetem létesítményeit kedden el kell hagyniuk a hallgatóknak. Ezt meg is teszik, jelentették be: „A vírus terjedésének megelőzése érdekében elrendelt intézkedéseket továbbra is kötelességünk, felelősségünk maradéktalanul betartani.”

A tiltakozók emlékeztetnek, hogy még mindig nem kezdődtek meg az érdemi tárgyalások az illetékes minisztériummal, így az épületeken kívüli ellenállás folytatása az egyetlen eszközük álláspontjuk érvényesítésére. Az elhanyagolható részletkérdés, hogy a demonstráció hol zajlik, a kampuszon, az utcán vagy online felületeken.

„A blokád addig tart, amíg a hatalmi elnyomás meg nem szűnik. Az egyetem fizikai foglalásának első hetven napja azt demonstrálta, hogyan érdemes nemet mondani az elnyomásra” – hangzott el a tiltakozók részéről, akik megköszönték a társadalomnak, hogy széles körben állt ügyük mellé, és jelezték azt is, hogy az egyetemfoglalás kezdetén nem számítottak arra, hogy olyan sokan támogatják akciójukat, mint ahogy jelenleg tapasztalják.

Az egyetem működtetésére létrehozott alapítvány kuratóriumának vezetője, Vidnyánszky Attila azt nyilatkozta az egyeztetések állásáról, hogy az utóbbi hetekben nem érkezett megkeresés a hallgatók részéről. „Nyitottabb, színesebb és gazdagabb életű” egyetem építése a cél, magyarázta Vidnyánszky.

kapcsolódó cikkek