rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Koncerttel a járványgondok ellen

euronews_icons_loading
Koszovói Filharmonikus Zenekar
Koszovói Filharmonikus Zenekar   -   Szerzői jogok  AP
Betűméret Aa Aa

Ingyenes koncertet adnak a koszovói filharmonikusok, hogy felderítsék kicsit az emberek lelkét a járványhelyzet közepette. A zenekar idén ünnepli megalakulásának 20. évfordulóját, de az egész éves jubileumi fellépések helyett ez az első koncertje a márciusi lezárások óta.

"Nagyon furcsa, mert olyan, mintha soha sem játszottunk volna együtt. A távolságtartás a zenészek között zavaró, de mindent megteszünk, hogy jól sikerüljön" - mondta a szólóhegedűs, Visar Kuqi.

A pristinai koncertterembe mindössze 40 nézőt engednek be, előtte persze ellenőrzik a testhőmérsékletüket. A koszovói filharmonikusok egész sorozatot terveznek, de a romló járványhelyzet miatt bizonytalan, hogy hány koncertet tarthatnak majd.