NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Svéd tanulmány: az amerikai Republikánus Párt olyan, mint a Fidesz

Donald Trump beszél 2016 júliusában a clevelandi republikánus konvención
Donald Trump beszél 2016 júliusában a clevelandi republikánus konvención Szerzői jogok AP Photo
Szerzői jogok AP Photo
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Egy új svéd tanulmány tárta fel, hogy a Republikánus Párt jelentős átalaluláson ment keresztül 2000 óta, és olyan módon demonizálja ellenfeleit, valamint buzdít erőszakra velük szemben, amely arra emlékeztet, amelyeket Magyarország, India, Lengyelország vagy Törökország alkalmaz.

HIRDETÉS

Drámaian megváltozott az amerikai Republikánus Párt az utóbbi két évtizedben, és ma már inkább az olyan egykori középjobboldali pártokra hasonlít, mint például a Magyarországot kormányzó Fidesz- írja a The Guardian brit napilap. Az újság egyébként az "autokrata társadalom" szót használja Magyarországra, és párhuzamba állítja Indiával, Lengyelországgal és Törökországgal.

A lap azt írja: egy új svéd tanulmány tárta fel, hogy a Republikánus Párt jelentős átalakuláson ment át 2000 óta, és olyan módon demonizálja ellenfeleit, valamint buzdít erőszakra velük szemben, amely arra a hozzáállásra és azokra a taktikákra emlékeztet, amelyeket Magyarország, India, Lengyelország vagy Törökország kormánypártjai alkalmaznak. "Ez az átalakulás vezetett Donald Trump felemelkedéséhez, és ő maga is gerjeszti azt" - áll a cikkben.

A hétfőn közzétett tanulmányt a svéd Göteborgi Egyetem V-Dem Intézete készítette, újonnan kifejlesztett módszereket használva arra, hogy felmérje a világ demokráciáinak egészségét, egy olyan időszakban, amikor a populista pártok népszerűsége egyre nő. A V-Dem úgynevezett "illiberális indexe" azt méri, hogy egy adott politikai erő mennyire elkötelezett a demokratikus normák mellett egy választás előtt.

Az intézet helyettes vezetője, Anna Lührmann azt nyilatkozta a brit napilapnak, hogy a republikánus átalakulás "az egyik legdrámaibb, amelyet tapasztalni lehet egy demokráciában." A tanulmány szerint a párt hasonló pályát járt be, mint a Fidesz, amely Orbán Viktor vezetése alatt liberális ifjúsági mozgalomból autoritariánus párttá vált.

A felmérésben szerepel az amerikai Demokrata Párt is, amely azonban eszerint nem változott sokat abban a tekintetben, hogy továbbra is ragaszkodik a demokratikus normákhoz, és továbbra is a nyugat-európai középjobboldali és középbaloldali pártokhoz hasonlít.

A tanulmány szerint egyébként a Republikánus Párthoz hasonló utat tett meg az indiai Bharatiya Janata Párt is Narendra Modi jelenlegi miniszterelnök, a török AKP kormánypárt Recep Tayyip Erdoğan török elnök vezetése alatt, valamint a Jog és Igazságosság párt Lengyelországban. Azt is megjegyzik a brit lapban, hogy Trump és adminisztrációja közeli kapcsolatokat alakított ki ezeknek az országoknak a vezetőségével. Hozzáteszik: míg a Republikánus Párt relatív elkötelezett maradt a pluralizmus mellett, más demokratikus normáktól azonban eltávolodott, és hajlamossá vált az ellenfelekkel szembeni tiszteletlen hozzáállásra.

“Számos idézetünk van Trumptól, amely megmutatja, hogyan bátorította a támogatóit arra, hogy erőszakot alkalmazzanak újságírókkal vagy politikai ellenfelekkel szemben" - mondta Lührmann.

Azt is kiemeli a cikk, hogy míg az olyan középjobboldali pártok, mint a német Kereszténydemokrata Unió vagy a spanyol Néppárt továbbra is elkötelezett a demokratikus értékek mellett, addig a brit Konzervatív Párt bizonyos szempontból a liberális-illiberális spektrumon ez utóbbi felé mozdult el, de nem annyira, mint a republikánusok.

A V-Dem felmérése szerint a demokrácia hanyatlása felgyorsult világszerte, és az autokráciák, ebben az évszázadban először, már többségben vannak azzal, hogy a világ népessége 54 százalékának otthont adót 92 országban vannak uralmon.

További források • The Guardian

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Trump megdicsérte a lengyeleket, amiért szuverén módon kiállnak az oroszok ellen

Trump nem mehet el a fia érettségi ünnepségére, mert a bíróságon kell lennie

Joe Biden 4 százalékkal vezet Donald Trump előtt