Menesztette a pápa a pedofíliát eltussoló lengyel püspököt

Edward Janiak
Edward Janiak   -  Szerzői jogok  Forrás: a krakkói egyházmegye sajtóhivatala
Írta: Németh Árpád

Edward Janiak két pap zaklatási ügyében segédkezett. Ez egy májusban bemutatott, és Lengyelországban nagy port kavart dokumentumfilmből derült ki.

Ferenc pápa szombaton véglegesen menesztette Edward Janiakot. A kaliszi püspöktől az egyházmegye már korábban megvált, sorsa pedig egy vatikáni vizsgálaton múlott, amelyben azt göngyölítették fel, hogy Janiaknak milyen szerepe volt az alá rendelt papok szexuális zaklatásainak eltussolásában.

A Sekielski fivérek – Tomasz és Marek – májusban mutatták be online megtekinthető dokumentumfilmjükben, hogyan kezelte Janiak pedofil papok két esetét először Wrocław segédpüspökeként, majd 2012 óta Kalisz püpökeként.

Egy bírósági vallomásból derült ki, hogyan segített Janiak egy elítélt, és papi tisztségétől már megfosztott papnak Wrocławból egy másik egyházmegyébe költözni azok után, hogy újabb nyomozás indult ügyében. Egy másik pap zaklatásait Kalisz püspökeként tussolta el.

A Bújócska, ami eddig több mint 7,5 millió megtekintést generált, nagy port kavart Lengyelországban, még nagyobb vihart okozott azonban első, tavaly elkészült dokumentumfilmjük. A Ne mondd meg senkinek című alkotás döbbentette rá az országot, hogy az addig erkölcsileg megkérdőjelezhetetlen katolikus egyház és klérusa sem feddhetetlen.

Ferenc pápa már júniusban arra kötelezte Janiakot, hogy távozzon Kaliszból, és egyúttal eltiltotta az egyházmegye befolyásolásától a vizsgálat lezárultáig.

Az egyházfő most elfogadta Janiak végleges lemondását, helyére pedig átmenetileg Grzegorz Ryś érseket nevezte ki.

A 68 éves Janiak nem érte még el a nyugdíjkorhatárt, ami a püspökök esetében általában 75 éves életkor.

A lengyel püspöki konferencia csak a lemondás hírét, és a püspöki tisztség átmeneti betöltését tette közzé honlapján.

kapcsolódó cikkek