rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

BCG védőoltással a koronavírus ellen

BCG védőoltás 1931-ben
BCG védőoltás 1931-ben   -   Szerzői jogok  AP Photo/Alfred Eisenstaedt
Betűméret Aa Aa

Brit kutatók újra az 1921-ben kifejlesztett BCG védőoltást tesztelik abban a reményben, hogy csökkenti a koronavírus okozta elhalálozások számát.

A vakcina eredeti feladata a tuberkulózis megfékezése volt, közben azonban kiderült, hogy talán más fertőzések ellen is védelmet nyújthat.

Az Exeteri Egyetem vizsgálatában nagyjából ezer kísérleti alanyt vontak be.

Az Egyesült Királyságban milliókat oltottak be a szérummal gyermekkorukban, a feltételezések szerint azonban a védőoltást újra meg kell kapniuk.

A vakcina feladata, hogy az immunrendszert célzottan készítse fel a tartós védekezésre bizonyos fertőzésekkel szemben. A folyamat azonban más változásokat is okoz az immunrendszerben, és fokozza reakciós készségét más fertőzésekkel szemben is.

AP Photo
A BCG vakcina gyártása 1947-ben, az amerikai Albany-benAP Photo

A korábbi klinikai vizsgálatok során bebizonyosodott például, hogy a BCG oltás Bissau-Guineában 38%-kal csökkentette az újszülöttek elhalálozási arányát. Elsősorban a tüdőgyulladások és vérmérgezések száma mérséklődött.

Ugyanez a vakcina Dél-Afrikában 73%-kal csökkentette az orr-, a garat- és a tüdőfertőzések számát. Hollandiában a sárgaláz vírusa ellen bizonyult hatásosnak.

Az Exeteri Egyetem szerint a kutatás globális fontosságú.

Magyarországon 1954 óta alkalmazzák az oltást

Kisebb mértékű az új koronavírus okozta halálozás azokban az országokban, ahol a tuberkulózis megelőzésére kifejlesztett újszülöttkori BCG védőoltást a 20. század első felétől egészen napjainkig kötelező jelleggel alkalmazzák – ismertet egy nemrég napvilágot látott epidemiológiai vizsgálatot dr. Ruppert Mihály PhD-hallgató, amiről korábban a Semmelweis Egyetem is beszámolt.

Eszerint, ha a megfigyelés helytálló, Magyarország – ahol 1954 óta alkalmazzák az oltást – a kedvezőbb helyzetű országok közé sorolható.

A megállapításra némileg rácáfolnak a járvány második hullámának adatai, amelyek szerint az esetszámok és az elhalálozási ráta egyaránt növekedésnek indult.