rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Nagyot bukott a Tesla

euronews_icons_loading
Nagyot bukott a Tesla
Szerzői jogok  Patrick Pleul/(c) dpa-Zentralbild
Betűméret Aa Aa

Zuhanni kezdett a Tesla részvényárfolyama miután nem sokkal korábban Elon Musk Tesla-vezér új ötlettel állt elő. Az autómárka papírjai két óra leforgása alatt 20 milliárd dollárt vesztett értékéből, bár a tegnapi tőzsdezárásra valamennyire visszaállt a cég értéke.

Tőzsdeszakértők szerint a befektetők aggodalmát az okozta, hogy Musk leginkább jövőbeni ígéretekről beszélt és nem azonnal megvalósuló ötletekről.

A koncepció alapján a kocsikba szerelt akkumulátorok költségét csökkentenék. Az új erőforrás ötször több energiát tudna tárolni és ez vezetne árcsökkenéséhez.

Musk a nagyszabású, Battery-daynek elnevezett prezentáción arról is beszélt, hogy a Tesla évi 20 millió villanyautó gyártását célozta meg. A piac szakértő szerint ez egy több szempontból is meredek vállalás. A teljes autóipar évi kapacitása 80 millió gépjármű és nincs egy cég sem, ami egymaga évi 10 milliót vállalna. A Tesla egyelőre 367 500 kocsit értékesít.

A tervek szerint forintra átszámítva a jövőben 12 millió helyett, már 7 millió forintért is hozzá lehet egy új Teslához. Az új akkumulátorral felszerelt autó 2023 után kerülhet a piacra.