rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

A védőoltásért folyó versenybe beszálltak a kínai és orosz kémek

A védőoltás fejlesztésének korai szakasza a seattle-i Moderna laboratóriumában
A védőoltás fejlesztésének korai szakasza a seattle-i Moderna laboratóriumában   -   Szerzői jogok  AP Photo/Ted S. Warren
Betűméret Aa Aa

Kínai hekkerek próbáltak megszerezni a koronavírus védőoltásának fejlesztésével kapcsolatos adatokat. A legegyszerűbb eljárást választották: a gyógyszergyárak helyett a digitális felügyelettel megbízott amerikai egyetemek számítógépeibe hatoltak be – írja a New York Times.

A versenybe az oroszok az állami hírszerzéssel (SVR) szálltak be. Célpontjaik az amerikai, kanadai és brit kutatóhálózatok voltak. Az oroszokra először egy brit ügynökség figyelt fel, amely az üvegszálas nemzetközi adatkábeleket felügyeli.

Hekkerek támadják a koronavírus elleni védőoltás kifejlesztésén dolgozó brit, amerikai és kanadai cégeket – írta az Euronews nemrégiben. Az Egyesült Királyság kiberbiztonsági központja, az NCSC szerint „szinte bizonyossággal” állítható, hogy a támadók az „orosz kémszervezet szolgálatában állnak”.

Peking és Moszkva mellett Teherán sem maradhatott ki a sorból. Ezek után az Egyesült Államok jelentősen fokozta egyfelől kémelhárítási, másrészt felderítési erőfeszítéseit.

Leegyszerűsítve: a világ minden élen járó kémszervezet azon van, hogy kiderítse, miben mesterkedik vetélytársa.

Békeidőben nem volt olyan élénk a kémkedés, mint most, a járvány idején.

A most folyó akciók a hidegháborús korszak űrversenyére emlékeztetnek, amikor a Szovjetunió és az Egyesült Államok harcolt az elsőbbségért a Föld körüli pályán és a Holdon egyaránt.

A kémkedés pénzügyi szempontból értékes

Meglepő lett volna, ha most nem kísérelnék meg egymástól ellopni a legértékesebb orvosbiológiai kutatási eredményeket” – hangoztatta John C. Demers, az amerikai igazságügyi minisztérium egyik vezetője nemrégiben. A szakértő szerint az eredmények pénzügyi szempontból értékesek, geopolitikai szerepük ezúttal elenyésző.

Kína nyomulása bonyolultabb. A hírszerzésben jártas szakemberek szerint Peking az Egészségügyi Világszervezetet is felhasználja arra, hogy adatokat gyűjtsön a vakcina fejlesztéséről. Noha ezek az adatok nyilvánosak, az információ korai megszerzése kulcsfontosságú – véli egy korábbi hírszerző.

Az amerikai elhárítás már februárban felfigyelt a fokozott kínai aktivitásra. A megállapítások nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a Fehér Ház májustól egyre inkább elhatárolódjon a WHO-tól, majd kilépjen a szervezetből.

Az Észak-Karolinai Egyetem mellett a kínaiak más amerikai oktatási intézményeket is megtámadtak annak érdekében, hogy a vakcina kutatásával és fejlesztésével kapcsolatos orvosbiológiai eredményekhez jussanak – jelentette ki a már idézett John C. Demers.

Az észak-karolinai intézményt az FBI figyelmeztette a kínai behatolási szándékra. Ezt az egyetem is elismerte. „Rendszeresen kapunk figyelmeztetéseket az amerikai biztonsági ügynökségektől” – mondta Leslie Minton, szóvivő.

Kína szimatol

A hekkertámadások mellett Kína más módon is megpróbál hozzáférni az amerikai kutatási adatokhoz: kihasználja az amerikai felsőoktatási intézmények partneri kapcsolatát a hasonló kínai intézményekkel.

A kínai kémek nemcsak adatokat keresnek, hanem megkísérlik behálózni magukat a kutatókat is. Némileg ez is közrejátszott abban, hogy Trump elnök július 22-én bezáratta Kína houstoni konzulátusát, amely – amerikai vélekedés szerint – előőrsként megkísérelt közeledni texasi egészségügyi szakemberekhez.

AP Photo/Hans Pennink
Dr. Frank Eder, a Moderna egyik kutatójaAP Photo/Hans Pennink

A kínai hírszerzés azért szemeli ki célpontként az egyetemeket, mert védelmi mechanizmusuk sokkal gyengébb a gyógyszerkutató laboratóriumok felszereltségénél. Ennek ellenére közvetlen behatolás nyomát fedezték fel az amerikai Gilead Sciences, Novavax és Moderna cégeknél.

Az oroszok célpontja ezzel szemben a brit Oxfordi Egyetem és gyógyszeripari partnere, az AstraZeneca.

A brit elhárítás közölte: a vakcina fejlesztését nem hiúsították meg a hekkerek. A britek szerint a számítógépes behatolók az APT29 csoporthoz tartoznak, amely 2008 óta köthető az orosz kormányzathoz. Kedvenc fedőnevük még: a „Hercegek” és a „Laza Macik”.

Eddig úgy tudni: a kémek érzékeny és fontos adatokhoz sehol sem jutottak hozzá, de a számítógépes hálózathoz már hozzáfértek.