NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Megelégelték a cenzúrát és a hazugságokat a belarusz közmédia újságírói

Virággal és lufikkal tiltakoznak a választási eredmények ellen Minszkben, 2020 augusztusában
Virággal és lufikkal tiltakoznak a választási eredmények ellen Minszkben, 2020 augusztusában Szerzői jogok AP Photo/Sergei Grits
Szerzői jogok AP Photo/Sergei Grits
Írta: Németh Árpád
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

„Nem dolgozhatunk a közmédiában úgy, mintha mi sem történt volna” – indokolta felmondását az egyik újságíró.

Folytatódik a felmondási hullám a Belarusz Köztársaságban. A közmédia mind több munkatársa hagyja ott tiltakozása jeleként eddig biztos munkahelyét.

HIRDETÉS

A felmondások sora már a választások után megkezdődött.

Gyáva voltam, és nincs rá mentség, hogy miért nem álltam fel hamarabb" – nyilatkozta még augusztusban az Euronewsnak Vadim Szundalov, aki több mint öt évet töltött a Belarus Today-nél.

A belarusz vezetést bíráló újságírókra folyamatos nyomást gyakorolnak, sőt, akár 15 év börtönt is kaphatnak.

Sokukat letartóztatták, néhányukat zaklatták – írja a Deutsche Welle. A bloggereket módszeresen fenyegetik, de most már félelemben élnek a Lukasenkához hű közmédiában is.

Az állami média, köztük mi is, sokáig elhallgatta a koronavírus létezését” – mondta a Belorusz Szegodnya (Belarusz ma) állami napilap egyik neve elhallgatását kérő munkatársa a cenzúráról a német portálnak.

Mint mondta: kezdetben egy szót sem ejtettek a fertőzésről, később pedig csak pozitív vetületeiről írtak, arról, hogy Kínában felépültek a betegek, és visszatértek dolgozni.

A belarusz állami tévé számára átírták a szöveget. Azt jelentették, hogy az ország sikeresen kezeli a járványt. Csak azok halnak meg, akik korábban súlyos betegségen esnek át, miközben a kórházak az intenzív osztályok és lélegeztetőgépek bőséges tartalékaival rendelkeznek.

Azt kellett írnunk, hogy a világ irigyli Belaruszt” – nyilatkozta az újságíró.

Az elnökválasztási kampány egyoldalú volt. „Csak Lukasenkáról beszélhettünk, a többi jelölt nevét le sem írhattuk” – tette hozzá.

Szergej Cihaouszkijt május 29-én tartóztatták le. Tíz nappal később azt az utasítást kaptam, hogy tegyem közzé a közleményt, miszerint a hatóságok vádat emeltek ellene. Noha mindaddig felesége, Szvjatlana, és ő bíztak bennem, azt kellett írnom, hogy Szergej bűnöző.

Az újságíró azóta távozott a napilaptól.

Tut.By via AP
Egy újabb tüntetés előkészületei MinszkbenTut.By via AP

A belarusz újságírókat oroszok váltották fel

A tarthatatlan állapotok miatt mondott fel egy rádiós újságírónő, akit a DW Szvjatlanára keresztelt át. „Noha csak kultúrával foglalkoztam, a Beltelradio alkalmazottja voltam, és vele azonosítottak.

Kollégáival együtt tüntetett augusztus 17-én a közmédia épülete előtt. A választási eredményeket megkérdőjelezték, és lemondásra szólították fel a választási bizottság elnökét. Emellett a politikai bebörtönzöttek szabadon bocsátását, és a cenzúra megszüntetését követelték.

Igazgatójuk a megmozdulást törvénytelennek nevezte, és közölte velük, hogy elmehetnek, ha elégedetlenek.

A felmondásukat benyújtó újságírókat oroszokkal helyettesítették. A tényt maga az elnök is megerősítette.

Azt kértem az oroszoktól, hogy óvatosságból küldjenek két-három csoport újságírót” – jelentette ki Lukasenka.

Szvjatlana szerint az oroszok érkezése óta gyökeresen megváltozott a hangvétel. „A békés tüntetéseket negatív jelzőkkel illetik” – mondta.

Kegyvesztett zenészek

Valerij Kondratyev a Radio Sztolica (Fővárosi rádió) munkatársa volt, amely szintén a Belteleradióhoz tartozik.

HIRDETÉS

Az elnök nevét – Valerij másfél éves pályafutása alatt – csak pozitív szövegkörnyezetben, általában nemzetközi találkozók kapcsán ejthették ki.

Valerij is arról számolt be, hogy a koronavírussal kapcsolatos híreket kozmetikázták.

Arra kaptunk utasítást, hogy ne játsszuk le a választási kampányban kegyvesztetté vált zenészek számait” – mondta a Deutsche Wellenek.

Tut.By via AP
Hatalom és alázat, Minszk, 2020 szeptembereTut.By via AP

A választások után döntött úgy, hogy főnökéhez fordul. „Ha nem mondhatom el az igazságot, felmondok” – közölte, és ebben kollégái is támogatták.

A Sztolica munkatársai augusztus 17-én kezdték a sztrájkot. A rádió csak zenét, sporthíreket és meteorológiai előrejelzést sugárzott.

HIRDETÉS

Kirúgással fenyegették meg őket, ehelyett maguktól távoztak. Valerij szerint tucatnyian, köztük a rádió vezetője, helyettese és zenei szerkesztője.

Nem dolgozhatunk az állami rádióban úgy, mintha mi sem történt volna” – nyilatkozta Valerij Kondratyev.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A kínai állami média cenzúrázta és elhallgatta Chloé Zhao győzelmét

Belarusz: akár 15 év börtönt kaphatnak a tüntetésekről tudósító újságírók

Fehérorosz újságíró: "gyávaság volt, hogy nem álltam fel hamarabb"