Amíg Netanjáhú nem távozik, addig a tüntetők sem

Amíg Netanjáhú nem távozik, addig a tüntetők sem
Szerzői jogok Eyal Warshavsky/
Írta: Zoltan Siposhegyi
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Már 10 hete tartanak a kormányellenes megmozdulások Izraelben.

HIRDETÉS

Szombat éjjel ismét több ezren vonultak a jeruzsálemi miniszterelnöki palota elé, hogy Benjámín Netanjáhú lemondását követeljék. A tüntetők szerint méltatlan, hogy egy olyan ember ül a bársonyszékben, aki ellen jelenleg is bírósági vizsgálat folyik korrupció gyanújával. A vád szerint Netanjahu többször is visszaélt hatalmával és megpróbálta befolyásolni az izraeli médiát. 

A kormányfő azonban nem csak tagadja a vádakat, de éppen a baloldali sajtó összeesküvésének tartja a hónapok óta tartó tüntetéssorozatot.

A felvonulók a kormány járványkezelésével is elégedetlenek. Szerintük a kezdeti szigor után túl korán jöttek az enyhítések. Így az igazolt fertőzöttek száma már 110 ezer fölött jár, több mint 900-an pedig életüket vesztették. 

A járvány okozta gazdasági válság miatt pedig a munkanélküliség már meghaladja a 20%-ot a zsidó államban.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Izrael új szupertankját mesterséges intelligencia vezérli - ez a Barak

Izrael: hamarosan eldől a „Netanjahu-törvény” sorsa

A Legfelsőbb Bíróság előtt az igazságügyi reform Izraelben