Csak a felszállás előtt tudták meg, hogy karanténba kell vonulniuk

Csak a felszállás előtt tudták meg, hogy karanténba kell vonulniuk
Szerzői jogok  AP / Manu Fernandez
Írta: euronews

Vasárnaptól két hétre karanténba kell vonulniuk azoknak, akik Spanyolországból érkeznek Nagy-Britanniába. Több utas ezt csak pár órával indulás előtt tudta meg.

Vasárnaptól két hétre karanténba kell vonulniuk azoknak, akik Spanyolországból érkeznek Nagy-Britanniába. Több utas ezt csak pár órával indulás előtt tudta meg. Helena Madridból repült haza az Egyesült Királyságba - számára előző este derült ki, hogy leszállás után két hétig nem mozdulhat ki otthonról.

“Értem, hogy miért döntöttek így, szerintem is nagyon fontos, hogy a vírus ne terjedjen tovább, de ami nagyon frusztráló, hogy semmi figyelmeztetést nem kaptunk előtte. Már hetekkel ezelőtt megvolt a repülőjegyem, tegnap éjjel pedig egyszer csak azt mondják, hogy karanténba kell vonuljak, és nem tehetek semmit. Nem mehetek be dolgozni...szóval kicsit fel vagyok dúlva.”

Egy másik utas, José Gonzales Londonban kereskedik – most viszont, hogy Spanyolország lekerült a karanténszabályok alól mentesülő országok listájáról Nagy Britanniában, azt mondja, egy napra nincs értelme kimenni.

Spanyolországban az turizmusból származó bevételek a GDP 12 százalékát teszik ki – így a brit döntés feltehetően súlyosan érinti majd az ország gazdaságát. Ráadásul már Franciaország is azt javasolja állampolgárainak, hogy ne Barcelonába tervezzék az idei nyaralást, ahol a strandok még mindig zsúfoltabbak az ajánlottnál. 

kapcsolódó cikkek

Forró téma

További hírek erről:

koronavírus