EventsEseményekPodcasts
Loader
Find Us
HIRDETÉS

Adócsalással is vádolják a George Floydot megfojtó rendőrt

Adócsalással is vádolják a George Floydot megfojtó rendőrt
Szerzői jogok Cedric Hohnstadt/AP
Szerzői jogok Cedric Hohnstadt/AP
Írta: Zoltan Siposhegyi
Közzétéve: A legfrissebb fejlemények
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Derek Chauvin és felesége elvileg 38 ezer dollárral, vagyis több mint 10 millió forinttal tartoznak az államnak.

HIRDETÉS

Derek Chauvin azzal vált híressé, hogy májusban 9 percen keresztül térdelt egy igazoltatás során George Floyd nyakán, ezzel megölve őt. A járőrnek azóta elvették a jelvényét, és jelenleg is börtönben várja a tárgyalása lezárultát.

És nemcsak gyilkosságért kell felelnie. Csütörtökön vádat emeltek ellene és felesége ellen adóelkerülés miatt is. A gyanú szerint a házaspár nem csak eltitkolta bevételeit és így kevesebb adót fizetett be, de többször is hamis bevallást adott be Minnesota államnak.

Úgy tudni, hogy 2014 és 2019 között mintegy félmillió dollárnyi keresetük adóját nem jelentették be. Imran Ali nyomozó szerint pedig ez az összeg még növekedhet a vizsgálat előrehaladtával. Chauvin ugyanis nem csak a rendőri fizetéséből élt, hanem mellette biztonsági őrködött és hétvégente egy étteremben is dolgozott.

Kellie Chauvin, a feleség

A volt rendőr 2010-ben házasodott össze Kellie Chauvin kambodzsai bevándorlóval. A fiatal nőt 2018-ban Minnesota szépének választották.

Kellie szerint férjének többször voltak dühkirohanásai, ezért már korábban is gondolkozott azon, hogy elhagyja őt, de a válókeresetet csak a George Floyd gyilkosság után adta be. Sőt nem csak elválni szeretne, de vezetéknevének megváltoztatását is kérte a bíróságtól.

Bár a feleség nem kért házastársi támogatást arra hivatkozva, hogy ingatlanügynökként jól keres, az összes ingatlanra és a vagyon nagyobbik részére igényt tart. Ebbe jelentősen bezavarhat, hogy ő is gyanúsított az adóelkerülési botrányban. Ha pedig (addigra) ex-férje börtönben marad, a saját vagyonából kell majd visszafizetnie a 38 ezer dolláros adósságot kamatostól.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Elnapolták a George Floyd halálát okozó rendőr perét

Bizalomépítő rendőrségi program Franciaországban

USA: felmentették a rendőröket, nem lett újabb George Floyd ügy