rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Koronavírus-fertőzés két bécsi, szerb ortodox templomban

euronews_icons_loading
Vienna, Austria
Vienna, Austria   -   Szerzői jogok  AP Photo
Betűméret Aa Aa

Bezártak két szerb ortodox templomot Bécsben, miután a papok és családtagjaik koronavírus-tesztjei is pozitív lett. Idáig összesen hét személy szervezetében mutatták ki a Covid-19-et.

A két templom az osztrák főváros harmadik illetve 16. kerületében található. Most azt vizsgálják, hogy az oda betért hívők közül kik kaphatták még el a kórokozót. A templomok személyzetét is tesztelték. Mindkét templom arra kérte a híveket a Facebookon, hogy aki július 7. és 12. között részt vett náluk istentiszteleten, haladéktalanul jelentkezzen tesztre.

A szóban forgó két templom augusztus elsejéig egészen biztos, hogy zárva lesz.

Az osztrák kancellár vasárnap azt nyilatkozta, hogy a fertőzöttek számának növekedése és az újabb gócpontok kialakulása miatt újból indokoltnak látják a szájmaszk kötelezővé tételét, emellett mihamarabb el kell indítani a koronavírus-jelző rendszert, aminek a kidolgozását nemrég kezdte meg az Egészségügyi Minisztérium.

Forrás: ORF