NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Az utóbbi két évtized legtragikusabb magyar kerékpárversenye

Mentőhelikopter (illusztráció)
Mentőhelikopter (illusztráció) Szerzői jogok MTI/Cseke Csilla
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Ötvenen buktak, húszan súlyosabban-könnyebben megsérültek egy amatőr verseny meredek szakaszán.

Egy tömeges bukásban legalább ötvenen elestek, közülük legalább 19-en súlyosabb-könnyebb sérüléseket szereztek az 1. Gella Kupa Tótvázsony és Balatonszőlős közötti meredek, erdei szakaszán, ahol a becslések szerint 70-80 kilométeres sebességgel száguldottak.

HIRDETÉS

Sok versenyen láttam bukást, de itthon hasonlót se. Az erdő úgy nézett ki, mint egy horrorfilm. Vér mindenhol, törött bringák tömkelege. Szerintem kb. 50-en elestünk. Én is a patakmederbe zuhantam, megúsztam zúzódásokkal és egy ripityára tört sisakkal” – osztotta meg a részleteket Szilasi László, a verseny egyik részvevője, a velo.hu alapítója.

Szilasi, aki egyben a Tour de Hongrie versenyigazgatója és a Giro d'Italia magyarországi nagy rajtjának sportszakmai vezetője – azt nyilatkozta: szerinte ez az utóbbi húsz év legnagyobb magyarországi kerékpáros versenybalesete. Úgy tudja: a mentőautók és helikopterek folyamatosan dolgoztak, értesülései szerint legalább húsz sérült van, közülük néhány súlyos.

Utóbb megosztottak egy videót is. A baleset 4.20-nál kezdődik:

Borzasztó volt látni a bukás után a helyszínt! Sajnos érintettek vagyunk. 😔A férjem horzsolásokkal megúszta, sajnos a csapattársa nem volt ilyen szerencsés! Most várjuk Székesfehérváron a kórházban, hogy mi a helyzet vele! 😞Soha többé nem szeretnék ilyet látni és nem is kívánom senkinek!!” – írta hozzászólásában Forgóné Répás Boglárka.

A versenyzők zömében zúzódásos sérüléseket szenvedtek. Többüknél felmerült a csonttörés vagy az agyrázkódás gyanúja is – közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. A mentők a helyszínre két mentőhelikopterrel és kilenc mentőautóval érkeztek. A sérülteket az ajkai, a veszprémi és a székesfehérvári kórházakba vitték.

Mi hál istennek megúsztuk, de tényleg horror filmbe illő jelenet volt. Elején voltam mikor egy nagy csattanás, majd csak arra tudtam koncentrálni hogy a szét repülő alkatrészeket kerülgettem” – osztotta meg emlékeit Csonka Milán, a verseny egyik részvevője.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Négyen meghaltak az Esztergom-Nyerges Rallyn, miután a nézők közé sodródott egy versenyautó

Lemondott Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója

Lezuhant egy sportrepülő a fehérvári repülőnapon, ketten meghaltak