Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Ghislaine Maxwell: a milliárdos csemetéjéből lett kerítőnő

Ghislaine Maxwell egy New York-i szimpóziumon, 2013-ban
Ghislaine Maxwell egy New York-i szimpóziumon, 2013-ban Szerzői jogok  Laura Cavanaugh / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP
Szerzői jogok Laura Cavanaugh / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP
Írta: Németh Árpád
Közzétéve: A legfrissebb fejlemények
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

Jeffrey Epstein hű segéde egy médiamogul családjából származik. A Csehszlovákiából emigrált Robert Maxwell Nagy-Britanniában a képviselőségig vitte, majd kiadókat vásárolt fel. Munkásságát beárnyékolja, hogy kémkedéssel és sikkasztással vádolták.

Ha beigazolódik a gyanú, akár 35 évet is kaphat Ghislaine Maxwell, akit a szexuális ragadozóként emlegetett, pedofíliáért elítélt Jeffrey Epstein „legfontosabb barátnőjének” tartott. A néhai sajtómágnás lányát elhúzódó nyomozás után a múlt csütörtökön vette őrizetbe az FBI. A vád szerint az 58 éves nő hálózta be a gyakran kiskorú lányokat – 14 éves is akadt köztük –, akik utána Epsteint, és más tehetős, de éltes urakat voltak kénytelenek „szórakoztatni”.

A Buckingham-palota talán fellélegezhet. Laura Goldman, a letartóztatott barátnője azt állítja: Ghislaine Maxwell nem tesz terhelő vallomást András, yorki hercegre.

A II. Erzsébet királynő kedvencének tartott harmadik gyereke mindazonáltal már tavaly visszavonult a közéletből azok után, hogy Virginia Roberts Giuffre szexuális visszaéléssel vádolta meg – méghozzá Ghislaine Maxwell londoni lakásán. A trónöröklési sorban nyolcadik helyet elfoglaló Andrást döntésében egy, a BBC-nek adott ellentmondásos interjú is megerősítette.

Hosszú a vádirat Maxwell kisasszony ellen

Az ügyészség szerint Ghislaine Maxwell toborzással „segítette, lehetővé tette és hozzájárult” ahhoz, hogy Jeffrey Epstein kiskorúakat zaklasson.

A tételes felsorolás szerint a kiskorúakat utazási ígérettel csábította törvényellenes szexuális cselekményekre; részt vett a kiskorúak utaztatásában ugyanezzel a céllal; jelen volt, miközben vetkőztek; sőt akkor is, amikor a kiskorú áldozatok Epsteinnel létesítettek szexuális kapcsolatot.

Maxwell és Epstein együttműködtek a kiskorúak utaztatásában Epstein New York-i luxuslakásáig, a floridai, Palm Beach-i vagy az új-mexikói, Santa Fe.i nyaralójáig. Hovatovább egyes zaklatásokra Maxwell londoni otthonában került sor” – közölte a nyomozás alapján Audrey Strauss, megbízott New York-i ügyész. A gyanúsítottat hamis tanúzással is vádolják. Az ügyészség szerint bírósági meghallgatásán, 2016-ban folyamatosan hazudott saját szerepéről a kiskorúak megrontásában.

A vádak tehát nem újkeletűek. Ghislaine Maxwell is tudott róluk, így az egyébként is visszavonult életet folytató nő teljesen eltűnt a nyilvánosság elől.

Az NBC úgy tudja: Ghislaine Maxwellt a New Hampshire-i Bradford közelében, de a szomszédoktól távol eső East Washington úton levő birtokán vették őrizetbe. Az 1 millió dolláros villát tavaly decemberben vásárolta – állítólag készpénzért.

A felső tízezer üdvöskéje

Ghislaine (ejtsd: Giléjn) a Csehszlovákiából származó Robert Maxwell legkisebb, kilencedik lánya. Franciaországban született 1961 karácsonyán. Francia és brit állampolgársága mellett – honosítottként – megkapta az amerikait is.

Édesapja a náci megszállás elől menekült a szigetországba, ahol a brit sereg kitüntetetett tisztje lett. A parlamenti képviselőségig verekedte fel magát, de 6 évig tartó mandátuma után vállalkozásba fogott, és egy sor tekintélyes kiadóvállalatot vásárolt fel Nagy-Britanniában. Munkásságát némileg beárnyékolja, hogy kémkedéssel, csalással, valamint a részvényesek pénzének elsikkasztásával is megvádolták.

Ghislaine a 80-as években a londoni felső tízezer tekintélyes tagja volt. Megalapította a női Kit-Kat klubot, és ő igazgatta az apja tulajdonában levő Oxford United fociklubot. Egy ideig az apja által létrehozott European szerkesztőségében is dolgozott.

A 80-as évek végén sok időt töltött a róla elnevezett Lady Ghislaine jachton, amit az akkori tudósítások szerint jacuzzival, konditeremmel és diszkóval is felszereltek.

Jacques SOFFER / AFP
A Lady Ghislaine a Monte Carlo-i kikötőben, 1992-ben Jacques SOFFER / AFP

Ghislaine 1991 májusában apjával egy Concorde-on New Yorkba repült, Robert Maxwell azonban rövidesen Moszkvába utazott tovább. A vízen lebegő holttestét 1991 novemberében fedezték fel a Kanári-szigetek és a Lady Ghislaine közelében.

AP Photo/Dominique Mollard
Ghislaine Maxwell 1991. november 7-én felolvasott közleményében köszöni meg az apja halálát követő gyors spanyol viszgálatot AP Photo/Dominique Mollard

Noha a vizsgálat szerint Robert Maxwell önkezével vetett véget életének, Ghislaine váltig állította, hogy apját megölték.

Ghislaine-ről kevés kép lelhető fel. Az egyik apja temetésén készült: Robert Maxwellt 1991-ben a Jeruzsálem melletti Olajfák hegyén helyezték örök nyugovóra.

Sven NACKSTRAND / AFP
Ghislaine Maxwell apja temetésén, a Jeruzsálem melletti Olajfák hegyén, 1991. november 10-én Sven NACKSTRAND / AFP

Robert Maxwell halála után mindenesetre kiderült, hogy 440 millió font tűnt el a birtokában levő Mirror csoport 32 ezer alkalmazottjára kiterjedő nyugdíjalapból, amit a Maxwell család és a brit kormány volt kénytelen kárpótolni.

Ghislaine apja halála után költözött az Egyesült Államokba. Újra a méregdrága Concorde-ra váltott jegyet, ami óriási felháborodást keltett azok után, hogy tízezrek maradtak nyugdíj nélkül.

Ghislaine New York-ban is gyorsan feltalálta magát: a többi között Ivana Trump, a jelenlegi amerikai elnök szintén Csehszlovákiából származó első felesége volt az egyik meghitt barátnője.

Ghislaine és Jeffrey

Ekkoriban találkozott a jóképű Jeffrey Epsteinnel is. A kezdeti, évekig tartó románc évtizedekig tartó szoros, de mindmáig tisztázatlan kapcsolatban teljesedett ki.

Epstein háztartási alkalmazottai szerint Ghislaine-t „legfontosabb barátnőjének” nevezte, aki alkalmazott, elbocsátott, és felügyelte mindannyiuk munkáját.

A többi már sokszor és részletesen leírt történelem.

Ők ketten tucatnyi kiskorút rontottak meg, sőt arra is rávették őket, hogy a baráti társaságot is szexuálisan kiszolgálják.

Laura Cavanaugh / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / New York State Sex Offender Registry / AFP
Ghislaine Maxwell és Jeffrey Epstein Laura Cavanaugh / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / New York State Sex Offender Registry / AFP

Ghislaine Maxwellt szinte napra pontosan egy évvel Jeffrey Epstein letartóztatása után vették őrizetbe.

Élettársa” egy hónappal letartóztatása után – gyanús körülmények között – meghalt egy New York-i börtönben, miután kiderült, hogy még óvadék ellenében sem kerülhet szabadlábra.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

20 év börtönt kapott Ghislaine Maxwell szexkereskedelem miatt

„Ragadozó” és „madám” volt Ghislaine Maxwell: pere a brit uralkodói ház tekintélyét is megtépázta

Az Epstein-akták: a „túlélő” áldozatokat felháborítja, hogy traumáikat politikai célokra használják