A szexuális ragadozóként ismert Jeffrey Epstein ügyében az amerikai ügyészség II. Erzsébet fiát is meghallgatná, aki azt állítja: háromszor is felajánlotta segítségét, a hatóságok szerint azonban mereven elzárkózó.
„Legalább három alkalommal” ajánlotta fel eddig a segítségét – a yorki herceg ügyvédei ezekkel a szavakkal utasították el az amerikai ügyészség azon vádját, hogy András herceg nem együttműködő Jeffrey Epstein szexbotrányának felgöngyölítésében.
Geoffrey Berman, amerikai ügyész ezzel szemben azt állítja, hogy a brit uralkodói család tagja folyamatosan megtagadta a meghallgatására vonatkozó felkéréseket.
A II. Erzsébet királynő kedvencének tartott harmadik gyereke mindazonáltal már tavaly visszavonult a közéletből azok után, hogy Virginia Roberts Giuffre szexuális visszaéléssel vádolta meg. A trónöröklési sorban nyolcadik helyet elfoglaló Andrást döntésében egy, a BBC-nek adott ellentmondásos interjú is megerősítette.
A yorki herceg ügyvédei szerint az amerikai hatóságok a hírverést hajszolják a sorozatos felszólításokkal, ahelyett hogy előmozdítanák a szövevényes ügy felgöngyölítését.
Ez már csak azért sem lesz egyszerű, mert a főszereplő, a szexuális ragadozóként leírt Jeffrey Epstein tavaly nyáron rejtélyes körülmények között felkötötte magát cellájában, miközben folyamatos megfigyelés alatt állt.
Epstein: szabálysértő vagyok, nem ragadozó
„_Szabálysértő vagyok, nem szexuális ragadozó_” – ezt mondta a jóképű Jeffrey Epstein a New York Postnak még 2011-ben. Ez olyan különbség, mint egy gyilkos és egy bageltolvaj között – magyarázta.
Az igazság ennél sokkal bonyolultabb.
A New York-i születésű Epstein fizikát és matematikát adott elő egy helyi magániskolában a 70-es években, holott még diplomát sem szerzett az egyetemen.
Egyik diákjának apját annyira megbabonázta, hogy az beajánlotta a Bear Stearns magánbefektetői bankba.
Epstein pályafutása és vagyona ettől kezdve lendületesen ívelt felfelé.
Befolyásos barátokra tett szert, többek között Bill Clinton egykori, és Donald Trump jelenlegi elnökre.
Ez utóbbi így jellemezte: _„Tizenöt éve ismerem, Elképesztő fickó... Hozzám hasonlóan imádja a szép nőket, **kivált a fiatalabbakat**”_. Trump – azóta nyilván sokszor megbánt – „aranyköpését” Tim O’Brien író is megosztotta a Twitteren:
Epstein és Trump mellesleg a floridai Palm Beachben szomszédok voltak. Epstein egyik, akkor 15 éves áldozata azt állítja, hogy Trump Mar-a-Lago villájából toborozták Epsteinhez.
Sok-sok tucatnyi fiatal áldozat
Az évekig tartó nyomozás során kiderült, hogy Trump igazat mondott. Epstein nemcsak hogy imádta a fiatal nőket, hanem vissza is élt a bizalmukkal.
Leegyszerűsítve: zaklatta őket, erőszakoskodott és fajtalankodott velük. Még kiskorúakkal is.
Egyik segítője, sőt egyenesen kerítője Ghislaine Maxwell, az 1991-ben elhunyt brit sajtómágnás, Robert Maxwell lánya volt.
A vallomások és a nyomozás eddigi állása szerint a (kis)lányokat önzetlenül átjátszotta tehetős barátai kiterjedt körére is.
Hogy András herceg ide tartozott-e? Ezt próbálja felderíteni az amerikai ügyészség.