NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Tömeges tesztelést kezdtek Pekingben

Tömeges tesztelést kezdtek Pekingben
Szerzői jogok AP Photo/Andy Wong
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

A WHO adatai szerint nyolc nap alatt egymillió ember fertőződött meg koronavírussal.

HIRDETÉS

Újra megkezdték a tömeges koronavírus-tesztelést Pekingben. A hatóságok így akarják megakadályozni, hogy ismét járvány törjön ki a kínai fővárosban. Bár a kínai hatóságok azt állítják, hogy ellenőrzésük alatt tartják a helyzetet, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint ez is azt mutatja, hogy a járványnak még közel sincs vége.

— Az elején három hónapba telt, mire az első egymillió ember megfertőződött, a legutóbbi egymilliónyi fertőződéshez már csak nyolc nap kellett. Tudjuk, hogy a járvány nem csak egészségügyi vészhelyzet. Gazdasági, társadalmi, és sok országban politikai válságot is hozott. A hatásait még évtizedekig lehet majd érezni – mondta a WHO vezérigazgatója, Tedros Adhanom Ghebreyesus.

Németországban is aggasztó a koronavírusos esetek számának növekedése, ami mind egy észak-rajna–vesztfáliai húsüzemhez köthető. Mivel a fertőzés üteme gyorsul, a regionális önkormánytat az eddigi korlátozások kiszélesítését is mérlegeli. A német szövetségi külügyminiszter eközben közös cselekvésre szólított fel Európa válság utáni újjáépítéséhez.

— Legsürgetőbb feladatunk Európában az erőteljes gazdasági és szociális újraindulás megteremtése. Ez a július 1-jével kezdődő német EU-elnökség legfőbb feladata, a közösen újra erőssé tesszük Európát jelszó alatt. Bátor új kezdetet szeretnénk, szolidaritáson alapuló új kezdetet, és eltökéltek vagyunk abban, hogy egyetlen európai országot sem hagyunk hátra – mondta Heiko Maas német külügyminiszter.

Franciaországban a tanév utolsó két hetére kinyitottak az iskolák és megnyitottak a mozik is, de még van miért aggódni. Bár csökken a vírus miatti halálesetek száma, újabb fertőzési gócpontok alakultak ki az elmúlt napokban. A kormány azonban eddig nem változtatott az újranyitási menetrenden.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Iráni nyersolaj vásárlával finanszírozza a húszi terroristákat Kína

Drámaian nőtt az online zaklatások aránya a fiatalok körében

Ellenséges kibertevékenységgel vádolja Kínát az Egyesült Királyság