A Galván folyó völgyén évtizedek óta vitáznak, de eddig nem volt áldozata a területi nézeteltéréseknek. India azt állítja: Peking 38 ezer négyzetkilométert szállt meg a területéből.
Három indiai katona vesztette életét a kínaiakkal történt összecsapásban a vitatott Kasmír térségében.
„A helyzet csillapítására” a világ két legnépesebb országa képviselőinek a részvételével találkozót hívtak össze – idézett a BBC egy magasrangú indiai tisztet, aki azt is hozzátette: mindkét fél veszteségeket szenvedett.
Ezt ugyan Kína nem ismerte el. Azzal vádolta viszont szomszédját, hogy a határt átlépve behatoltak területére, a Galván folyó völgyébe.
„_Ne tegyenek egyoldalú lépéseket, és ne keressék a bajt_” – ezt üzente a kínai külügyi szóvivő Delhinek.
Csao Lincsian elmondta: az indiai katonák hétfőn kétszer is átlépték a határt, eközben „_provokálták, majd megtámadták a kínai személyzetet_”.
India egy tiszt és két katona haláláról számolt be. A helyi lapok azt írták: halálosan bántalmazták őket, de ezt katonai források nem erősítették meg.
A két nukleáris nagyhatalom az eltelt hetekben rendszeresen torzsalkodott egymással a kasmíri határszakaszon, de hétfőig egy lövés sem dördült el.
A kasmíri összecsapások háttere
India azzal vádolja Kínát, hogy katonák ezreivel szállta meg a Galván folyó völgyét, és 38 ezer négyzetkilométert foglalt el India területéből. Az eltelt három évtized tárgyalásai során nem sikerült megnyugtatóan rendezni a határvitát.
A kedden közzétett áldozatok évtizedek óta az elsők a két nagyhatalom összetűzésében. Kína és India eddig egyetlen háborút vívott meg egymással, 1962-ben, amikor India megalázó vereséget szenvedett.