Osztrák sípályák nyitottak újra

Osztrák sípályák nyitottak újra
Szerzői jogok  Euronews
Írta: Peter Kristof

Ismét lehet síelni a Mölltal gleccseren is.

Kinyitottak a síelésre nyáron is alkalmas ausztriai sípályák, amelyeket – a többivel együtt –a koronavírus-járvány miatt március közepén zártak be.

Ugyanúgy, ahogy például a bécsi üzletekben, a biztonsági előírásokat a 3 ezer méter magas Mölltal gleccseren is be kell tartani.

Egy síelő nő azt mondta, a távolságtartás a sífelvonóban kissé nehézkes, de az emberek maszkot viselnek, a lesiklópályán pedig már nincsenek távolságtartási szabályok.

A felvonókocsikban és liftekben viszont különös figyelmet fordítanak erre, ezért korlátozták az utasok létszámát.

Markus Lerch biztonsági felügyelő arról számolt be, hogy a jegypénztáraknál és a kihelyezett fertőtlenítő használatakor is meg kell tartani az egymástól való minimum egy méteres távolságot. Az embereknek a szájat és az orrot takaró maszkot kell viselniük, amit a munkatársak még a hegyen is ellenőriznek.

Az amatőrök mellett nyáron az osztrák alpesi válogatott tagjai is gyakran síelnek a Mölltal gleccseren, Ausztria határnyitásainak köszönhetően pedig a külföldi vendégek is újra jöhetnek.

- Ez nagyon fontos, különösen nyáron, mert ilyenkor a vendégeink több mint fele külföldi – mondta az üdülőközpont igazgatója, Max Gottfried.

Helyszíni tudósítónk, Johannes Pleschberger úgy látja, az osztrák kormány szeretné megelőzni, hogy a médiumok főcímei pár hónap múlva majd megint a koronavírus-járványról és a téli sportok kríziséről szóljanak.

kapcsolódó cikkek

Forró téma

További hírek erről:

Covid19