Egy londoni parkban is gyászolják a járvány áldozatait

Egy londoni parkban is gyászolják a járvány áldozatait
Szerzői jogok  AP Photo
Írta: Kiss Gábor

Minden héten összegyűlnek néhányan a helyiek közül a Stamford Hillen, hogy megosszák érzéseiket.

Emlékfalat hoztak létre a koronavírus-fertőzés következtében elhunytak tiszteletére a brit fővárosban.

London egyik parkjában minden héten összegyűlnek néhányan azok közül, akik elveszítették rokonaikat, barátaikat a járvány miatt.

"A bátyámra életére emlékezünk, arra a szeretetre, amelyet maga után hagyott, és ezt megoszthatjuk egymással. Nemcsak azért vagyunk itt, hogy gyászoljunk, hanem azért is, hogy kifejezzük: a szeretet sokat jelent az ilyen időkben, mint a mostani” – mondja egy nő.

Az anglikán egyház is fontosnak tartja az efféle megnyilvánulásokat, azt, hogy az emberek közösségben is megosztják mély érzéseiket, gyászukat.

"Meg kell találnunk a módjait annak, hogy láthatóvá tegyük egymás számára a bánat érzését. Itt is ez történik" – magyarázza a Szent Tamás templom egyik lelkésze, William Taylor.

Amint az már szokássá vált több európai városban is, a londoni Stamford Hill parkjában is rendszeresen megtapsolják azokat az egészségügyi dolgozókat, akik hónapok óta a frontvonalban dolgoznak a járvány elleni küzdelemben.

kapcsolódó cikkek

Forró téma

További hírek erről:

koronavírus