Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Saját hajóját lőtte meg Irán, halálos áldozat is van

Iran Navy
Iran Navy Szerzői jogok  AP/U.S. Navy
Szerzői jogok AP/U.S. Navy
Írta: Gábor Ács
Közzétéve: A legfrissebb fejlemények
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

Súlyos baleset történhetett elemzők szerint, mert az iráni állami média ritkán tudósít a hadgyakorlatok közben történő kudarcokról.

Saját hajóját találta el Irán egy hétvégi hadgyakorlaton. A célpont helyett egy kísérőhajót talált el az iráni hadsereg rakétája az Ománi-öbölben tartott hét végi hadgyakorlaton.

Legkevesebb 19 matróz meghalt, többen megsebesültek, adta hírül az iráni állami televízió hétfőn. Más hírforrások több halottról tudósítanak. Értesülések szerint a kísérőhajó túl közel volt a célponthoz.

A baleset a Teherántól mintegy 1270 kilométerre délkeletre fekvő Dzsászk kikötőváros mellett történt.

Egy helyi kórház tájékoztatása szerint a legénység 12 tagját szállították be, három másik tengerész könnyebben megsebesült, közölte az IRNA állami hírügynökség.

A Konarak nevű, 2018-ban felújított, holland gyártmányú 40 tonnás kísérőhajót 1988 állították hadrendbe, feladata rakéták célpontjainak vízre bocsátása volt.

Irán rendszeresen hajt végre hadgyakorlatokat a Hormuzi-szoroshoz közeli térségben. Az állami média csak ritkán tudósít a hadgyakorlatok során bekövetkező kudarcokról, így a mostani hír elemzők szerint súlyos balesetre utalhat.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Heves esőzések mélyvörösre festették Irán Hormuz-szigetének partját

„Rohamosztagostól a drónkezelőig” – már Iránban is toboroz érdeklődőket az orosz hadsereg?

Kritikus ponthoz közeledik az iráni vízválság - már Teherán kiürítését is emlegetik