75 éve szabadult fel a dachaui koncentrációs tábor

75 éve szabadult fel a dachaui koncentrációs tábor
Szerzői jogok  Sven Hoppe/(c) Copyright 2020, dpa (www.dpa.de). Alle Rechte vorbehalten
Írta: Peter Kristof

A későbbi hasonló táborok számára mintaként szolgáló létesítményben több mint 40 ezren haltak meg.

A dachaui koncentrációs tábor felszabadításának 75. évfordulójára emlékeztek szerdán a német városban.

A már 1933-ban létrehozott létesítmény volt a nácik első koncentrációs tábora, amely mintaként szolgált a későbbi megsemmisítő táborok számára. A ceremónián beszédet mondott a bajor miniszterelnök, aki felidézte a nemzeti szocialisták második világháborús rémtetteit.

"A csenddel nem csak emlékezünk, megújítjuk az ígéretet is: soha nem felejtünk, és ami történt, többé nem történhet meg” – mondta Markus Söder.

Dachauban több mint 200 ezer ember raboskodott, közöttük zsidók, cigányok, vallási és más kisebbséghez tartozó, valamint politikai foglyok – kommunisták, kereszténydemokraták – is voltak.

A ma emlékhelyként működő táborban becslések szerint a foglyok egyötöde, több mint 40 ezer ember halt meg.

kapcsolódó cikkek