rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Ez a húsvét más lesz, mint a többi

euronews_icons_loading
A látogatók otthonmaradását kérő tábla Hollókőn 2020. április 9-én.
A látogatók otthonmaradását kérő tábla Hollókőn 2020. április 9-én.   -   Szerzői jogok  MTI/Komka Péter
Betűméret Aa Aa

Szokatlanul üres ezekben a napokban a kecskeméti Szentcsalád Plébánia. Az egyházi szertartásokon túl nagyjából harminc közösség tart itt rendszeres találkozókat, a koronavírus-járvány kitörése óta azonban csak néhányan fordulnak meg az épületben. A papok csak az interneten keresztül érintkeznek a hívekkel, és ez nincs másképp a kereszténység legnagyobb ünnepe, a húsvét ideje alatt sem, ami számos megszokott szertartás elmaradásával jár.

„Azoknak is, akik elkötelezettek, és vasárnapról vasárnapra itt vannak, nyilván enyhít valamennyit a nehézségeiken az online közvetítés, de azért ez egy nehézség. Ez az egyik oldal, aztán a másik oldalon azt is látom, hogy ez egy olyanfajta lehetőség, hogy a családok otthon, sokkal intimebb környezetben tudják megélni az ünnepeket" – magyarázta Hatházi Róbert plébános.

Az atyák nem az üres teremnek miséznek, a székeket a közösség tagjainak fényképei borítják. A virtuális igehirdetésnek pedig a járvány után is lehet szerepe.

„Akik eddig nem tudtak eljutni szentmisére, és az online szentmisén részt tudnak venni, azok valószínűsítem, hogy örülni fognak ennek a helyzetnek a későbbiekben is, hogyha erre lehetőség lesz" – mondta Tompa Szabolcs, aki papnövendékként Szegeden tanul, de az iskolák bezárása miatt most a plébánián él.

A katolikus egyház általános feloldozást hirdetett a személyes gyónás helyettesítésére. Esküvőket, keresztelőket és temetéseket még vállalnak, de csak a legszűkebb család részvételével.

Elmaradnak a rokonlátogatások

Az idei húsvét azonban nemcsak a vallási élet szempontjából rendhagyó. Ma már szinte nincs olyan területe az életünknek, ami nem változott volna meg - legalább egy kicsit - a koronavírus-járvány miatt, és a felfordult életünk a húsvéti időszakra sem fog helyreállni. Egy kecskeméti fiatal így mesélt arról, hogy családjával mire készülnek a következő napokban:

„Otthon leszünk, egyedüli szokásként talán a sonka marad meg, tormával, tojással. Ezen felül talán megnézzük a misét a tévében, hogy ne menjünk közösségbe. Igazából ennyi. Nem lesz egy igazi húsvét."

Az ünneppel járó hosszú hétvégén sokan keresik fel távoli rokonaikat, akikkel csak ritkábban tudnak találkozni. Ezekre a látogatásokra a járvány miatt most egyáltalán nincs lehetőség.

„Ez az ünnep azért más, mert most nem tudok hazamenni a szüleimhez. Egyébként minden ünnepkor hazamegyek, együtt töltjük a családommal, de most csak Facebookon keresztül tudjuk ezt megoldani" – mondta az Euronewsnak egy másik fiatal, aki egyedül él Kecskeméten.

Bezárkóznak a városok

A kormány csütörtöki döntése értelmében a települések vezetői dönthetnek arról, hogy milyen lezárásokat alkalmaznak az ünnepi időszakban a koronavírus-járvány miatt. Az egyik első reagáló Szeged volt, ahol Botka László polgármester az összes üzletet bezáratta az élelmiszerboltok, a gyógyszertárak és a dohányboltok kivételével.

Budapesten több olyan közterületet is lezártak, ahol sokan fordultak meg az elmúlt napokban. Péntektől nem lehet menni sétálni vagy biciklizni a Margitszigetre, az Óbudai-szigetre és a Római-partra, legalábbis reggel 8 és este 10 óra között. A Hegyvidéki önkormányzat pedig a Normafát, az Erzsébet-kilátót és a Libegőt is lezárta.

A húsvéttal járó szokásos turistaáradatot számos városban próbálják megakadályozni. Miskolctól Szentendréig, Hollókőtől Győrig sok helyen rendeltek el korlátozásokat - parkolókat és népszerű sétálóutcákat zárnak le, a turistákat pedig arra kérik, hogy ezúttal maradjanak otthon.