Beférkőzött a brit kormány soraiba a koronavírus

Beférkőzött a brit kormány soraiba a koronavírus
Szerzői jogok  AP
Írta: Euronews

A brit kormányfő és a brit egészségügyi miniszter is elkapta a koronavírust. Boris Johnson tünetei enyhék, karanténból irányítja az országot.

A brit miniszterelnök is megfertőződött a koronavírussal. Boris Johnson első tesztje pozitív lett. Elsőként a londoni kormányfői hivatal jelentette be a hírt, majd néhány percre rá Boris Johnson személyesen is megerősítette azt az Instagramon.

"Túlleszünk ezen, mégpedig úgy, hogy alkalmazzuk azokat az intézkedések, amelyekről annyit hallani. Minél inkább betartjuk ezeket az intézkedéseket, annál gyorsabban jut túl az ország ezen a járványon és annál gyorsabban állnak helyre a dolgok" - üzente az 55 éves brit kormányfő a posztjában.

Egyik közeli munkatársa is megfertőződött. Matt Hancock egészségügyi miniszter szervezetében szintén kimutatták a koronavírus jelenlétét. Ő most otthonról dolgozik, akárcsak Boris Johnson, aki a miniszterelnöki rezidencián van jelenleg karanténban.

A brit kormányfő tünetei az első hírek szerint enyhék. Azután vetette magát alá a szűrésnek, hogy lázas lett és köhögni kezdett. A dolgok irányítását azonban nem eresztette ki a kezéből. 

Victoria Smith, az Euronews londoni tudósítója elmondta, hogy Boris Johnson továbbra is el akarja látni az ország irányítását és jelenleg elég jól van ahhoz, hogy ezt meg is tudja tenni. Ha ez változna, akkor a brit külügyminiszter állna a helyébe. Most azonban ez csak spekuláció, Boris Johnson nagyon is folytatni akarja az ország vezetését abban a szellemben, amely az elmúlt heteket jellemezte.

kapcsolódó cikkek

Forró téma

További hírek erről:

koronavírus