Új járványkórházakat nyit a kormány

Új járványkórházakat nyit a kormány
Szerzői jogok  Magyar Honvédség
Írta: Zoltan Siposhegyi

Országszerte kapacitásnövelés folyik az egészségügyben.

Miközben minden nap meredeken nő az igazoltan koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, a kormány megpróbál felkészülni a legrosszabb forgatókönyvre.

Kiskunhalas

A kiskunhalasi börtön udvarán napokon belül felépülhet egy 150 férőhelyes járványügyi konténerkórház, sőt már a lélegeztetőgépek is megérkeztek - erről Lakatos Tibor ezredes számolt be az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján.

Az egykori laktanya nem csak azért megfelelő helyszín, mert Budapestről könnyen megközelíthető, hanem azért is, mert az udvarán eddig egy konténerekből álló menekült tábor volt, minden szükséges közművel.

Szent László Kórház

Hasonló megfontolásból húzott fel hatalmas fűthető katonai sátrat a Magyar Honvédség a budapesti Szent László Kórház udvarán. Az új teret első sorban a betegek kivizsgálására és elosztására fogják használni, de később szinte minden területen bevethető lesz.

Hungexpo

Az Operatív Törzs megerősítette a hírt, hogy a budapesti Hungexpo G-pavilonját is ideiglenes kezelőhellyé alakítják. A 9000 négyzetméteres hangár szerű épületet a fenntartó ajánlotta fel, a katasztrófavédelem emberei pedig már fel is állítottak benne 330 dábori ágyat. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy az új helyszínekre mikortól érkezhetnek betegek.

kapcsolódó cikkek

Forró téma

További hírek erről:

koronavírus