Éledeznek az európai tőzsdék a hétfői zuhanás után

Éledeznek az európai tőzsdék a hétfői zuhanás után
Szerzői jogok  euronews
Írta: Euronews

Egy gyógyszercég profitálhat a koronavírus-járványból.

A hétfői történelmi zuhanás után mérsékelt erősödéssel nyitottak az irányadó európai részvényindexek.

A koronavírus-járvány legsúlyosabb európai helyszínén, Olaszországban a milánói börze, a hétfői 5,4 százalékos esés után kedden 0,6 százalékos emelkedéssel kezdte a napot.

A német tőzsde és az Indexeuro is 0,4 százalékkal javult.

A jelentős hétfői esést követően mérsékelt erősödéssel vágott neki a keddi kereskedésnek a magyar tőzsde is; a BUX 93 pontos plusz mellett 0,2 százalékkal került feljebb.

Kedd délre azonban a kezdeti derűlátást, az enyhe emelkedést ledolgozva a kontinens börzéi ismét lejjebb kerültek, bár az esés mértéke nem volt jelentős.

A hétfői általános tőzsdei lejtmenet mellett feltűnő a Gilead nevű gyógyszercég részvény-árfolyamának közel 7 százalékos megugrása. A határozott emelkedés összefügg a WHO kijelentésével, miszerint hatékony lehet a vállalat kísérleti gyógymódja a koronavírus ellen.

A remdesivir nevű ellenanyag a klinikai tesztelés fázisába lépett.

kapcsolódó cikkek