rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Olasz városokat zártak le a koronavírus miatt

euronews_icons_loading
Olasz városokat zártak le a koronavírus miatt
Szerzői jogok  AP
Betűméret Aa Aa

Elnéptelenedtek az utcák Olaszországban, miután két halálesetet jelentettek, amelyet a Kínából származó új típusú koronavírus okozott. Szombaton egy 77 éves nő, egy nappal előtte egy 78 éves férfi vesztette életét Lombardia, illetve Veneto tartományokban. Olaszországban 50 fölé emelkedett a fertőzöttek száma, az érintett településeken élők aggódnak.

— Félek egy kicsit, mert mindannyian megfertőződhetünk. Én egy étteremben dolgozom, sok emberrel találkozom, ezért félek kicsit – modta egy pincérnő.

— Mindannyian félünk, csak remélni tudjuk, hogy minden rendben lesz. Nagyon fontos, hogy aki egy kicsit is rosszul érzi magát, az időben cselekedjen, mert a betegségből meg lehet gyógyulni .- mondta egy gyógyszertár tulajdonosa.

Az olasz hatóságok a fertőzések kiindulópontjaként nyilván tartott tartományokban tizenkét várost lezártak, több mint ötvenezer ember rekedt lakóhelyén.

— Azokat a területeket, ahol gyorsan terjed a vírus, senki sem hagyhatja el, illetve nem léphet be oda, csak különleges engedéllyel – mondta Giuseppe Conte olasz miniszterelnök.

Közben egyre többen térhetnek vissza otthonaikba a japán partoknál karanténba vont luxushajó utasai közül. A Diamond Princess háromezer-hétszáz utasából több mint hatszázan fertőződtek meg a vírussal.

A kínai Vuhan városából indult vírus világszerte csaknem hetvennyolcezer embert fertőzött meg, leggyorsabb ütemben jelenleg Dél-Koreában terjed, de a legtöbb esetet Kínában regisztrálták. A halálesetek hivatalos száma szombaton 2361 volt.