rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Elfogadták a líbiai béketervet

euronews_icons_loading
Az ENSZ BT ülése
Az ENSZ BT ülése   -   Szerzői jogok  -
Betűméret Aa Aa

Az ENSZ biztonsági tanácsa támogatta azt az 55 pontos béketervet, amely véget vetne a líbiai polgárháborúnak. A britek által benyújtott szövegtervet 14-0 arányban fogadták el, egyedül Oroszország tartózkodott, noha a január 19-én Berlinben tartott béketárgyaláson Vlagyimir Putyin még támogatta a tervet. Ott mind a 12 résztvevőnek tetszett az elképzelés, amely megakadályozhatná az erőszakot az olajban gazdag észak-afrikai országban.

„Komoly aggályaink vannak azzal kapcsolatban, hogy egy ilyesfajta ultimátum hatására a líbiaiak hamarabb megbékélnének. Őszintén szeretnénk, ha a Biztonsági tanács határozatait végrehajtanák. Mi is azt szeretnénk, ha ez a dokumentum életképes lenne. De úgy látjuk, ezzel a szöveggel ez nem az. Ezért nem tudjuk megszavazni. És ha a határozatot nem sikerül megvalósítani, akkor emlékeztetni fogunk arra, hogy mi előre megmondtuk” – mondta Vaszilij Nebenzia, orosz ENSZ-nagykövet.

A Líbiai Nemzeti Hadsereg egy képviselője tagadta, hogy nem engedték volna leszállni az ENSZ repülőit – a nemzetközi közösség viszont azt állítja, hogy Kalifa Haftár tábornok csapatai akadályozzák a világszervezet segélyakcióit. Ahmed al-Mosmari televíziós beszédében azt állította, hogy meglepődtek az állításon, és hogy az ENSZ gépeit mindenhol szívesen fogadják a líbiai fegyveres erők.

Al-Moszmari hozzátette: a Tripolihoz közel Mitiga repülőtér tiltott légtérnek számít, hogy ezzel is védjék az utasokat és a repülőgépeket a terrortámadásoktól.

A reptér jelenleg török katonai ellenőrzés alatt áll.