Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Be nem jelentett arab és kínai adományok ügyében indult vizsgálat a Yale-en és a Harvardon

Diplomaosztás után a Yale-en
Diplomaosztás után a Yale-en Szerzői jogok  AP Photo/File Jessica Hill
Szerzői jogok AP Photo/File
Írta: Németh Árpád
Közzétéve:
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

A két amerikai elitegyetem több száz millió dolláros adományt kapott a többi között Szaúd-Arábiából és Kínából.

Kétes adományok ügyében indult vizsgálat a két amerikai elitegyetemen, a Yale-en és a Harvardon. A pénz külföldről érkezett, a többi között Szaúd-Arábiából és Kínából.

Az amerikai oktatási minisztérium szerint a tanintézetek csak részleges jelentést tettek a számlájukra érkező több száz millió dolláros tételekről és szerződésekről.

A Harvard és a Yale már fogalmazza válaszát – ezt közölték a BBC-vel.

Az amerikai előírásokkal összhangban a felsőoktatási intézményeknek a negyed millió dollárt (78 millió forintot) meghaladó adományokat jelenteniük kell.

Tavaly júliusi jelentésében az oktatási minisztérium arról tájékoztatott, hogy összesen 6,6 milliárd dollárnyi, korábban be nem jelentett ajándékot fedezett fel. Az összeg a többi között Katarból, Kínából, Szaúdi Arábiából és az Egyesült Arab Emírségekből származott. Azt is leszögezték, hogy az összeget „jelentősen alábecsülhették”.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Cristiano Ronaldo is részt vett a szaúdi koronaherceg tiszteletére rendezett fehér házi díszvacsorán

Elrendelte a bíró a Columbia egyetemi zavargás főszervezőjének deportálását az USA-ból

Megkezdik az amerikai vízumok visszavonását az USA-ban tanuló kínai diákoktól